küszöbön állva

küszöbön állunk....

bennt halk zene szól, kellemes kávéillat tölti be a teret,finom puha fények, semmi zavaró inger....

kezemben a bögrémmel állok a küszöbön. arcom nekinyomom az ajtónak, fülelek, figyelek, valaki motoszkál odakinn...

vastag frottírzokni van rajtam, rövidnadrág és egy hosszú laza póló amin épp a tigris ugrál talpig betekerve karácsonyi égőkkel. nagyon cuki, pont ugy ugrál, mint a szívem....

mosolyra húzom a szám, mikor felismerem az ajtó túloldalán állót... kezem végigsimítja a meleg puha fát, ami elválaszt tőle.... csak egy ajtó... de micsoda jelképe ez a kapcsolatunknak... mindíg is köztünk állt, soha nem mertük kinyitni... úgy igazán kinyitni, hogy beengedhessük egymást önmagunkba.

már megnyugodott a testem, a lelkem, már nem tombol bennem gyűlölet, harag, már nem utálom sem őt sem magamat az elcseszett mondatokért, ki nem mondott szavakért, be nem teljesült vágyainkért....

állok a küszöbön.... ő az ajtó túloldalán megfeszülve figyel... tudom... keze az ajtón, akár csak belül az enyém, ujjbegyével simogatja finoman a fát, majd körmeit belemélyesztve végighúzza a kezét s én érzem a testemben az égő karcokat, mit az ajtóra rajzol....

talán mosolyog odakinn, talán tanakodik, hogy kinyissa az ajtót, vagy meghagyva a vágyakat önmagában, elsétáljon újra....

állunk a küszöbön.... egy darab ajtó választ el minket egymástól.... benn halk zene szó, kávé illata... kinn mi van? zord hideg, vihar, tomboló hurrikán? vagy elcsendesült eső utáni kellemes napnyugta? milyen világot teremtett, édes idegen, mit megosztani vágyik velem??

miért olyan átkozottul nehéz ez.... megtenni, amire vágyunk... kinyitni, s beengedni a másikat magunkba....

pontosan tudom, hogy figyel, hogy érzékszervei élesek, hogy minden rezdülésem mondatom, mozdulatom kielemzi és mérlegel...
pontosan tudom, hogy bár megtenné-lenyomná a kilincset, belépne, belém lépne, kivenné a bögrét a kezemből, s a vágyai vastag vörös csíkokként jelennének meg testemen, hogy boldog kéjjes élvezzet nyalná le arcomról a könnyeket, mit a "szerelme" fakaszt-de nem teszi....

állunk a küszöbön....

a testem újra kívánja, akárcsak a lelkem... érzem a bőrömön, ahogy simogatja finom ujjaival az ajtót... játszik az érzékeimmel.... érzem, ahogy elhúz egy tincset az arcomból, ahogy végighúzza a kezét a nyakamon... ahogy rászorít, elvéve az életet adó oxigént... mily hatalommal bír, ki birtokolja a nő lélegzetét is....

állunk a küszöbön újra..... köztünk az ajtó.... s várunk...