Zorro

annyira jó film... mese... jóképű macsó hős, aki küzd a jóért, a szerelemért és csuklóból menti meg a világot...

felveszi köpenyét, maszkot húz s kalapot, így senki fel nem ismerheti..

hazatérve, mikor leveszi "jelmezét", marad aki volt. jóképű macsó hős, aki küzd a jóért, a szerelemért, s csuklóból menti meg a világot...

hősünk lehet jóképű, de épp ronda is, a benne tomboló ego ezt figyelmen kívül hagyja, s hiába a sörpoci, a kopaszodó fej, teljes önbizalommal él s létezik.
reggel felkelvén, egyik kezében a telefon, másikkal a herezacskókat vakarva, némi puki és krákogás kiséretében kisomfordál a wc-re.
hangtalanul lépked, az asszony még alszik, a két gyerek is édesdeden szuszog a másik szobában.

az ajtót magára csukja, mégse lenne jó, ha az asszony rányitna, felveszi köpenyét, álarcát s elindul hősünk a pixie-világba, megnézi kell é valakitbárkit megmenteni...

miután domságával körbehintette képzelt kis birodalmát,levetette szimpadi kellékeit, főzött két kávét, majd felkeltette a nejét..

a munkahelyen sokszor van, hogy késztetést érez játszani. ilyenkor gyorsan magára ölti köpenyét, belép a csodavilágba, pördül fordul párat, de már dobja is a sarokba a fekete textilt, mert a főnök "odakinn" a csúf valóságban örjöng s jobb ha ilyenkor laposkuszásban teszi, amit elvárnak tőle.

gondolatai minduntalan ott járnak... ott pixieland-ben, ahol ő zorro, a hős, a dom, a kemény szívű, kemény kezű aférficsupanagybetűvel, s nők sokasága omlik lábai elé alázattal, tisztelettel...

hazafele az asszony üvölt vagy 20 percet hogy mekkora kretén is hősünk, s hosszasan sorolja hibáit, hogy mi mindent felejtett ma el.. búsan szemléli a hátsó ülésre bedobált ruhadarabokat, a köpenyt, a maszkot, az ostort.... - mennyire más ott, mint itt-gondolja, s a piros lámpánál arról fantáziál, hogy pixieland legszexibb szubját miképp mivel mikor s hogyan...

otthon persze nem visel se köpenyt se álarcot... minek? hisz a család ismeri, tudják, hogy bár középszerű, de alapjáraton jó ember.

hősünk pixieland domja lett, hála áldásos tevékenységének, mindenki boldogan nyugtázta, hogy van, létezik ő, az igazi, a megingathatatlan dom,
talált magának egy nőt, aki már virtuálisan is a cipőjét csókolgatta reggelente, s parancsait leste. megtisztelve érezte magát, hisz maga zorro méltatta figyelemre. ez azért már valami...

hosszas logisztikázás után, sikerült időpontot találni egy találkára pixieland-en kívül.
hősünk otthon hétvégi továbbképzésre hivatkozva összepakolt pár holmit, öltönyt, inget, fogkefét s gyors csokot lehelt a felesége nyakára. - szeretlek anyukám, vasárnap este érkezem, nem nagyon lesz térerőm, majd én hívlak-azzal már szedte is a lábait, le a panel lépcsőházból, át a parkolón, gyorsan még beugrott a madarasba venni pezsgőt, epret, bonbont...

az útszéli motel szobája egyszerű, de tiszta volt..

hősünk beöltözött domnak, öltönyt húzott, idegesen igazgatta a nyakkendőt a tükör előtt, majd hanyag eleganciával leköpte a cipője orrát és egy zsebkendővel megtörölgette. karikagyűrűjét beledobta a bőröndjébe. még sem. illik rgy dom imidzséhez ugye...

halk bizonytalan kopogást hallott... belenézett a tükörbe... felvette álarcát, köpenyét, fordult kettőt, sarkait összecsapta, rákacsintott a tükörképére, majd határozott, dinamikus léptekkel az ajtóhoz indult...

a kilincset lenyomta... a lány rebegő lélekkel térdelt a küszöbön, hozva magával pixieland-et, hősünk szigorú szemekkel nézte a szerelmes nőt, még egy pillanatra eszébe jutott a feleség, a gyerekek, a kocsilizink, a hitelek, meg a tetü főnöke, de már pixieland megjött, magával ragadta, ő már nem férj, apa, alkalmazott, nem labilis komplexusos, nem bizonytan, nem boldogtalan.....

nem nem... ő most zorro, a dom..

show time...