A vázlat és a festmény

Isten egy festőművész, akinek a Teremtés hajnalán bevillant egy ötlet... nosza, ecsetet ragadott, és az örökkévalóság vásznára karcolta néhány elnagyolt vonással ötletét: pár merész vonal, megkapó, azonnal felismerhető, karakteres. Nyers vázlat csupán fekete tussal, mégis van benne lendület, ötlet, kreativitás.

Istennek tetszett, többször visszajárt megnézni - ekkor döntötte el, hogy a vázlatból festményt készít.

Elkezdte kidolgozni a festményt: aprólékos, a tökéletesre törekvés műgondjával festette meg. Ezernyi szín hullámzott, a vázlat hiányosságai eltűntek, kibontakozott valami, ami első látásra szinte befogadhatatlan - de sokadikra is csak benyomások maradnak... El lehet merülni a részleteiben, csodálni egyik vagy másik árnyalatát - de igazán meg- vagy kiismerni Isten festményét nem lehet...

Isten sokáig nézte a műveit: ami egyikből hiányzott, megvolt a másikban. Nem tudta eldönteni, melyiket szereti jobban, ezért egymás mellé állítva műtermében meghagyta: a vázlatot (a férfit) és a festményt (a nőt).