A gondolat szabadsága

Azt mondják, hogy gondolataink világában szabadok vagyunk...

Nos én bátran kijelenthetem, hogy nálam ez a megállapítás nem ennyire egyértelmű. Sőt...határozottan árnyalt igazság...
Született szolgaként ugyanis nincs túl nagy mozgásterem még a gondolataim világában sem. Ebből az egyszerű okból fakadóan nem is vágyom arra, hogy felszabadítson bárki is. Nem vágyom hősökre kik leverik láncaim. Nem kívánom a forradalmat lelkemben mi megdönti az aktuális hatalmat. Nem vágyom a fellegekbe, arra a bizonyos nagy levegőre mely állítólag oly annyira felszabadít.
Én a földre születtem...konkrétan a porba...és csak arra vágyom, hogy odaadásommal, szenvedélyemmel, hűségemmel elégedettséget, különféle testi és lelki örömöket válthassak ki...hogy mélységes alázatommal megadhassam a felsőbbrendűség utánozhatatlan érzését olyan Hölgyeknek kik lelkük mélyén érzik, hogy uralkodásra születtek, fentről jöttek. Kik tudják, hogy ez jár nekik...kik e sorok olvasásakor is megmagyarázhatatlan bizsergést éreznek pusztán ettől az egyszerű bár koránt sem átlagos gondolattól.
Úgy gondolom, hogy pont egy ilyen röpke pillanat mögött húzódik meg maga a szabadság...a gondolat szabadsága, mely origója minden még láthatatlan és minden már létező dolognak.

Tehát konklúzióként, én a gondolataimban egyszerűen csak egy szolga vagyok...ki alantas pozitúrában, nyakörvvel a nyakán, pórázzal a szájban várja végtelen türelemmel, hogy Istennője feléje forduljon...hisz számomra ez a gondolat a szabadság kapuja. Megélni a szabadságot pedig csak akkor tudom, ha a póráz másik vége már az Ő kezében van...