Viszlát

Két jó okom is van rá, hogy elköszönjek egy ideig.

Egyrészt úgy érzem, hogy semmit sem tudok hozzáadni az oldal hangulatának jobbá tételéhez. Eleinte úgy tűnt, hogy akadnak olyanok, akik tudnak örülni más boldogságának, de ez az érdeklődés szemlátomást lecsökkent idővel.

Másrészt rájöttem menet közben, hogy igazából csak azt az egyetlen egy embert kell boldoggá tennem, akiről az irományaim szólnak. Őt viszont anélkül is imádhatom, hogy itt nyilvánosan is ömlengenék róla.

Valamint mellékszálként kicsit megcsömörlöttem mindattól a negatív attitűdtől, ami ezt a blogfalat jellemzi. Megmondás, nyavajgás, hiszti. Esetleg mélyenszántónak tűnő, de valójában értelmezhetetlen, égbekiáltó, ordas nagy baromságok.

Hálával tartozom az oldal létének, mert enélkül nem érezhetném valaki iránt azt, amit. Iszonyatosan nagy mázli, hogy éppen itt, éppen így botlottunk egymásba.

Továbbra is a lehető legjobbakat és a lehető legtöbb sikert kívánok mindenkinek, aki ezt az egészet tényleg egy kicsit is komolyan gondolja. Sose adjátok fel.

Részemről köszönöm az összes kedves szót, gesztust, megtekintést, kedvelést. Tényleg sokat jelentenek.

Sziasztok.