Szentségtörés

Régóta érlelődik bennem a gondolat, főleg azóta, mióta egyre teljesebbé válik a kapcsolódásom Cicafüllel, hogy megpróbálom megírni azt, ami ebben a közösségben talán vérlázítónak tűnhet.

Választott nevemből, az ebben gyökerező fura identitásomból, valamint a képeimből is egyértelműsíthető, hogy messze nem csak a BDSM a komfortzónám. Sőt, arányaiban nézve az összetevőket, maximum a negyede ez a világ a teljes valóságomnak.

Ez is 'csak' egy részem. Nem passzolok ide sem teljesen, ahogy a CD, az AB/DL és a Kink világ halmazait sem tudom teljességgel kitölteni. Mindbe passzolok hellyel-közzel, de ugyanennyire ki is lógok mindből.

És ami talán az igazi szentségtörés a jellememben, hogy egyiket sem tudom véresen, dogmatikusan komolyan venni.

Ezek a dolgok bennem csak úgy léteznek.

Nem akarok és nem tudok fanatikusan, szakkifejezések, rövidítések általi keretek közé záródni és főleg képtelen vagyok rá, hogy ezek mentén helyezzem el a térképen jelenlegi Kedvesemet.

Beszélgettem Vele erről tegnap és egyetértettünk abban, hogy nem akarunk korlátokat, kereteket magunk köré. Nem akarjuk elnevezni a dolgokat. Inkább megéljük őket úgy, ahogy mindkettőnknek vágyként, játékként, őszintén, egymás örömét szem előtt tartva kívánatos.

És igen, az elmúlt hétvégén nagyon sok szeretkezés történt. Talán túl szirupos a kifejezés, de a szerelmeskedés is helytálló lehet. És akadt köztük olyan, amiben nem volt semmi extrém, BDSM, akármi. Csak szimpla, vanillának nevezett aktus. És azok a pillanatok is fantasztikusak voltak, mert természetesen jöttek két fura játék között.

Szóval, azt hiszem, továbbra sem szeretném túl komolyan venni ezeket a Dom/Sub attitűdöket. Az sem feltétlenül fontos, hogy mit jelent számomra switch-nek lenni, mert ez is csak egy skatulya, ahogy az összes többi is az.

Ezek pusztán keretek, amik talán segítenek eleinte, hogy kifejezzük, nagyjából mik az elképzeléseink. De úgy érzem, ha tényleg pattan az a szikra és tényleg lángba borul a világ két ember körül, akkor ezek a keretek már tényleg csak gátolnak, nem visznek előre.

Következésképpen úgy gondolom, hogy amit én mostanában érzek, azt nem lehet egy ilyen szakzsargonnal semmilyen formában sem kifejezni. Ez két érző lélek egymásra hangolódása, egymás általi közös felfedezés, együtt rezgés. Semmiképpen sem vibe, mert sokkal szebb nyelv a magyar annál, minthogy elfelejtsem használni. És értem az aftercare kifejezést is, csak feleslegesnek tartom kimondani, amikor van rá sokkal szebb mód is. Ölelni egymást utána, mert ez így természetes. Szorítani, belé bújni, érezni a szívverését. Hallgatni, ahogy beszél a belseje a hasának. Simogatni a buksiját. Megcirógatni a nóziját. Megpuszilni a mellbimbóit. Kisimogatni a szeméből a csodálatosan kusza hajtincseit. Aztán összebújva álomba szenderülni.

Kusza lett ismét, tudom.

De talán minden betűszónál jobb kifejezőeszköz kuszának lenni.

Minden kifejezésnél jobb egyszerűen csak érezni.

Imádom!

Az érzést és Téged is, Cicafül.

❣️