Díszpárnák és egy lepedő

Megtörtént az első együtt töltött hétvége.

Két éjszaka összebújva. Két reggel egymás mellett ébredve. És péntek este tíz órától vasárnap délután négy óráig rengeteg közös élmény, varázslatos pillanat, extrém fura dolgok és teljesen hétköznapi történések.

Nem, ez az írásom most sem a szexualitásról fog szólni. Ha nem bánjátok, azt egyetlen szóval mesélném el: Tökéletes.

Nagyon frissek még az élmények, nagyon sok napba fog telni, mire minden apró részletet el tudok raktározni magamban a méltó helyre, a méltó módon.

Sok tervünk volt erre az első közös hétvégére, ezek nagyrészt valóra is váltak, bár nem minden úgy, ahogy előre kitaláltuk.

És talán ez volt a legfantasztikusabb: minden változhatott úgy, ahogy éppen megkívánta a helyzet, a józan ész, akár valamelyikünk meghátrálása. Minden közös döntések eredménye volt, semmit nem tekintettünk kőbe vésettnek. Viszont elég sok élmény alakult ki spontán, pillanatnyi gondolatokból, érzésekből, vágyakból.

Pillanatnyilag úgy érzem, hogy teljesen abszurd, hogy Ő és én egy ilyen jellegű oldalon botlottunk egymásba. Persze, mindkettőnknek megvannak a magunk nem normális kattanásai is. De valahol teljesen máshol kezdünk kilyukadni, mint ami leírható lenne pusztán a nem hétköznapi vágyakkal.

Csodálatos dolgokat élünk meg együtt.

És ebben csodálatosan hétköznapi dolgok is nagyon nagy hangsúllyal vannak jelen.

Meghátráltam egy általam kitalált vágy megvalósításának a kivitelezésében. Ő abszolút bevállalta, pontról-pontra minden részét. Belekezdtünk, de menet közben úgy éreztem, hogy nem tehetem ki ennek mégsem úgy, ahogy megálmodtam. Tanultunk a dologból és valószínűleg a tapasztalatok alapján újratervezve egyszer újra megpróbáljuk majd valamikor.

Viszont ebből az egészből valami teljesen más kerekedett ki végül: egy skandináv lakberendezési áruház felé vettük az utat, ahol egy új lepedőt és három díszpárnát vásároltunk. A díszpárnák ügyében nagyon jó meglátásai voltak és végül ez a három díszpárna (és a végre passzoló méretű lepedő) adta irományom címét. Ez a pár hétköznapi dolog itt marad örökre és mindig Rá fognak emlékeztetni. Megváltozott valami a nappalimban és a hálószobámban is, valami apróság, ami mégis hozzá (kettőnkhöz) köthető. Nekem jelenleg ezek az egyszerűnek tűnő, de mégis nagyon bensőséges dolgok azok, amik visznek tovább. Ezek pusztán emberi dolgok. Nagyon ritkán felbukkanóak. Mégis ezeket az apró emberi pillanatokat kerestem az utóbbi bő hat évben. Azt a fajta odaadást, amit Tőle nem igazán kértem. Csak kerestem. Másokban is, de Benne zsigerből megvan.

Én pedig végre megértettem, hogy mindaz, amit valaha kerestem, az nagyrészt adni vágyás volt. És Neki adhatom. Azt, ami mindig is szerettem volna lenni: Önmagam.

Ez most egy hirtelen, első lecsapódás volt csupán, mert jelenleg csak a párnákat látom magam mellett. Valószínűleg folytatni fogom eme csodálatos hétvége megírását, ahogy magamban is elmentődik az egész lépésről lépésre.

Cicafül.

Köszönöm neked mindazt, amit most még nem tudok szépen szavakba önteni.

És egy ideje tudod már, hogy szeretem a kettőnk boldogságát megosztani az erre fogékony emberekkel.

Hátha általam rájuk is hat az élmény, amit Veled élhetek át. Amit mindenkinek kívánok.

Ezt az eszetlenné tevő, szeleburdi, fiatalító, andalító érzést:

A BOLDOGSÁGOT.

💝