Ego

Ezúttal más gondolatait osztanám meg egy jelenségről, ami mostanában sokszor szembejön velem a blogokat olvasva.

Túlzó önbizalom. Már-már önimádat. Ahonnan én nézem, cél nélkül, nárcisztikusan. De akad rajongótábor, elég népes. Nem vagyunk egyformák, de unalmas is lenne, ha azok lennénk.

"Adott minden hang, ami él,

Ami érted szól.

Adott minden szív, ami él,

Ami érted szól.

Az egyik azért sír,

Mert hazudnak neki,

Miközben zagyvál önmagának is.

A másik azért sír,

Mert csak az hajt rá,

Aki az ölebeket szereti.

A harmadik rombolni kész,

A vére full.

Csordultig töltötte kakaóval,

A barna hitvánnyal.

A negyedik elítél

Mindent és mindenkit,

Tömegbe hányja elveit,

Annyi van.

Mégis tűr,

Némán forr.

Mégis néz,

Néman forr.

Égj velem,

Tépj velem,

Égj velem,

Egóból ennyi pont elég.

Az egyik fél, ha él,

A másik nem beszél,

Az egyik neked ront,

A másik nézi pont,

Az egyik felruház,

A másik meggyaláz,

És valamelyik nézi csak

Hogy őt csak küldték hajnalig...

Amíg a halál el nem viszi...

Ennyi pont elég..."

Szöveg:

Balázs Gyula, Csányi Szabolcs