Boldogság, avagy Köszönet egy Tüneménynek

Ez egy lenyomat.

Egy találkozás emléke.

Szeretném itt hagyni Neki, magamnak, de igazából bárkinek, aki kezdi feladni a keresést és szeretné hinni, hogy csodák még léteznek.

Jó lesz visszaolvasni, amikor zordabb idők jönnek. De egyelőre ősz van, csodálatos és ragyogó ősz. Társas ősz. Fák, színek, fény. :)

---

Fáj a hiányod.

Azt hittem, öreg vagyok már az ilyen csacskaságokhoz.

Aztán jöttél és mutattál egy nőt, egy embert, egy kislányt, egy csodát, aki mindent megváltoztatott. Megmutattad, hogy élni lehet is, nem csak muszáj.

Hat óra, ennyi csak. Hat. Képtelenség, hogy ennyi boldogság, bolondság, öröm, nevetés, bánat, titok, varázslat, múlt és jövő beleférhetett ebbe a hat órába. 345 perc volt csupán. Majdnem annyi perc, mint ahány nap egy év. És minden perce mintha egy nap lett volna.

Kegyes volt az idő, mert ezúttal máshogy telt, mint ahogy a boldog órák szoktak. Nem repült el, lelassult, szinte megállt.

Hagyott minket boldognak lenni. Sokáig.

Képtelen vagyok nem rád gondolni.

Képtelen vagyok nem téged látni.

Képtelen vagyok nem téged hallani.

K Ö S Z Ö N Ö M !

Tökéletes volt minden. 🩷