A lufi elmélet

nem kell választani

Nem nem...nem azt írtam, hogy fókuszáljon a másik helyett magára. Én úgy fogalmazta, hogy ne veszítse el a fókuszt magáról. Koncentrálhatok én a Bélára úgy is, hogy közben nem felejtkezem meg magamról...NEm kell választani....

ha Béla szeret, és figyelek rá, hiszek neki, akkor megszeretem magam
és párhuzamosan is fut ez a program én szeretem Bélát indítással

én is az elbaszott kapcsolatokra gondoltam
nézzük azt, aki "csak a másikkal foglalkozik ahelyett, hogy sajét magával is foglalkozna. A msiktól várja a változást ahelyet, hogy magától várná"
- te azt tanácsolod neki (ha jól értem), hogy fókuszáljon a másik helyett magára
- én azt, figyeljen a másikra, de igazán a másikra, hogy a másik mit akar
de kétségtelen, ezt meg kell előznie annak a fázisnak, hogy ismerje meg magát, legyen tudatában önmagának (ragozhatnám: bizonyos fokú önismerete legyen)
csak én azt gondolom, már ilyen állapotban kellene kapcsolatot kezdeni, s nem a kapcsolatból elvenni/hátralépni aztán, hogy ne veszítse el önmagát, a fókuszt önmagáról
mert amíg erre kell figyelnie, addig nem tud olyan szinten kapcsolódni a másikhoz, ami szerintem kívánatos volna

(és persze, ideálállapotról beszélek)

Az ideális kapcsolatban így működik valóban...Én most az elbaszott kapcsolatok miértjét próbáltam megfogalmazni a saját tapasztalatom szerint. És igen..Nagy probléma, ha én a Bélát szertem, és várom, hogy Béla szeressen, de én nem szertem magam...Így nem jöhet létre az egyensúly...

a másikkal való foglalkozás alapja-lényege nálam a másikra való figyelés
a másik megismerése
amit te írsz, az nekem inkább csimpaszkodás-problémaáttevés, vagy valamiféle mártírszerep
ha a másiktól várom pl. a változást, akkor nem vele foglalkozom, hanem valójában magammal

azt viszont (én is) gondolom, csak két önálló, önmagában kerek ember, én és te tud kerek "mi"-t összehozni
az "arányokat" tekintve valami folyton változó, folyton mozgásban lévő, alakuló, képlékeny yin-yang viszonylatban
együtt töltik ki a keretet

Nekem pont ellenkező a tapasztalatom a párokkal a környezetemben és a munkám során is. Mindenki csak a másikkal foglalkozik ahelyett, hogy sajét magával is foglalkozna. A msiktól várja a változást ahelyet, hogy magától várná. A másikat ösztönzi fejlődésre ahelyett hogy ő fejlődne, vagy esetleg együtt fejlődnének. Túlságosan megszűnik létezni önmaga, és emiatt nem lesz tápláló a másik számára. Én csak akkor tudok tápláló energia lenni valakinek, ha teljes vagyok és egész, ellenkező esetben nem.

A zöme tetszett (ahogy szinte mindig tetszik, amiket írsz).

De az a rész, hogy figyeljünk önmagunkra, ne vesszünk el a másikban, ne veszítsd el a fókuszt önmagadról....szóval.
Azt gondolom, pont az a baj, hogy túlzottan magunkra fókuszálunk. A másikban való elmerülést kellene megtanulni, gyakorolni. A földrezuhanás kockázatát is vállalva (ami persze egyre nehezebb, minden zuhanás után egyre nehezebb... vagy könnyebb? a gyakorlottságtól? nem tudom).
Azt gondolom, ponthogy a gázos kapcsolatokban (amelyek múljanak is csak ki) kell ilyesmire figyelni. Mert jó esetben te beleveszel a másikba, a másik beléd, és ebből jön ki valami "mi", azzal a gyönyörűséggel, hogy a másikban, a másik tükrében fedezed fel újra önmagad, még csodálatosabbnak látva, mint ahogy bármikor is láthattad.