"Véretlen" szub vagyok...

Nem vagyok egy "vérszub"...:) Amikor egy random ember megpróbál ledominálni, utasítgatni, parancsokat osztogatni, hogy fitoktassa a dominanciáját, akkor max kiröhögöm...:D
A domiancia és az alárendeltség tényleg olyan ami egy kapcsolatban eleve adott, vagy ki kell alakítani? Az én világomban a szub-dom dinamika nem olyan dolog amit a legyek hordanak össze, nálam ezt meg kell teremteni, ki kell taposni az utat.
Eddig két olyan férfi volt az életemben akikkel igazán meg tudtam élni a szub oldalamat, egy igazán mély, intim és meghitt kapcsolódásban. Ez a két ember viszont nem erőszakkal, agresszióval, határozottsággal és görcsös domnálni akarással szerezte meg magának a kis szub Sunflowert, hanem türelemmel. Igen, szépen türelmesen addig addig keresgéltek és kutakodtak a lelkemben, amíg meg nem találták azt az ajtót ami mögött az elemi szubságom rejtőzködött. És mikor azt az ajtót kinyitották szabad bejárásuk nyílt a lelkem alárendelt zugaiba. De csak nekik, csak akkor. Ez nem olyan hogy az az ajtó kinyílt és akkor innentől kezdve szabadon sétálgathat rajta bárki bármikor. Nem, nem.. Eszembe sem jutna sosem szubmisszívként definiálni magam. Kettő ember volt a világon akiknek az voltam, és másik hét és fél milliárdnak pedig nem.
Ami viszont biztos, hogy a szub oldalamat imádom megélni, soha semmi, semmilyen módon nem simagotta annyira a lelkemet mint azok a megélések amiket általa szereztem. Egy csoda ez, és tiszta, és mély, és tökéletes, és igen, vágyom rá, hogy újra megtörténjen. De ettől függetlenül, igenis a lelkem nagyon nagyon mély zugában van elrejtve az a kis ajtó ami bejárást biztosít hozzá, és anélkül, hogy valaki venné a fáradtságot ennek a kis bejáratnak a felkutatására senkinek nem mutatkozik meg.