2018. 07. 16. 15:40 | Megjelent: 1490x
Nekem szilárd meggyőződésem, hogy a világ olyan amilyenné magunknak teremtjük. Ha szeretetet sugárzunk ki magunkból, akkor ezt is fogjuk visszakapni. Legalábbis én ezt tapasztalom...:) Igyekszem nyitott szívvel létezni, és bárhová megyek csupa jófej, kedves, szeretetreméltó emberrel találkozom. Itt is...:)
Van erre egy érdekes történetem. Van egy jó barátom, aki állandóan panaszkodik, hogy bárhová megy, mindenhol bunkókkal találkozik. Pl, ha bemegy a boltba, mindig iszonyat tahók vele az eladók. Érdekes, én éppen ennek az ellenkezőjét tapasztalom, legtöbb esetben mindenhol mindenki extra kedves velem.
Egyszer együtt mentünk be a boltba, beszéltük is, hogy na majd most meglátjuk mi történik. Először én fizettem egy igazán bűbájos pénztárosnál, akinek volt néhány kedes szava hozzám. Amikor a barátom következett akkor ennek az eladónak el kellett mennie, és jött helyette, egy másik aki egy ilyen besavanyodott, mogorva hölgy volt, és nem éppen volt azt hiszem jó napja, és a barátomnak már nála kellett fizetnie.
Aztán persze ezen utólag jót röhögtünk...:)
Üzenem mindenkinek aki azt érzi minden összeesküdött ellene, és csupa tahóval találkozik, hogy vendégem egy ölelésre, és másris szebb lesz a világ...:)
Teremtsünk magunkban békét, és harmóniát. Minél többen megtesszük ezt annál élhetőbb hely lesz ez a bolygó...:)
Hozzászólások (42)
Az én igényeim kielégíteni? Nekem igényem nem feltétlen ezekkel az emberekkel van erre. Én pont lehetőséget adok nekik, lehetőséget, hogy éljenek vele. Az ő saruk, ha állandóan elutasítják kényelmükben. Idősebb -> Tapasztaltabb. Az éveket ellehet tölteni tartalmasan és tartalmatlanul is. Én inkább úgy fogalmaznék, hogy az idősebb előnyösebb helyzetben van, de semmiképp sem következetes a bölcsesség a korral.
A közép kor , mint Te ahogy írod hova tartozik ?
Csak azért kérdezem , mert nem elég egyértelmű amit írtál.
Zavaros és zagyva tudod van olyan folyó is.
Általában tehát van véleményem a dolgokról és ki is állok mellette ha értelmes a vitapartner. A kurvaanyázókat viszont ignorálom...bozonyám...Nem vagyok hajlandó bozonyos szint alá süllyedni.
Amúgy...a poszt egyáltalán nem a konfliktus kerülésről és a menjünk át bólogató kutyusba attitűdről szólt. Hanem a saját lelki békénk megteremtésének fontosságáról.
És amúgy...ha valaki minél inkább harmóniában van magával és tudja magát szeretni annál inkább képes kiállni a saját érdekei mellett..bizony...:)
Szóval a jópofizás attitűd borzalmasan távol áll tőlem, aki ismer tudja...:P
Viszont valóvan nincs sok konfliktusom de ez nem azért van mert kerülöm őket hanem mert egyszerűen értem, érzem az embereket. Nagyon hamar találok közös hangot bárkivel :)
de ha megnézed: a konfliktusok zöme nem oldja a feszkót, hanem gerjeszti
nem gondolom, hogy bárkinek is "kötelessége lenne" a te konfliktusigényedet kielégíteni :)
és az ilyetén kitérést egyáltalán nem látom szánalmasnak
(meg gáz ezt mondanom, utálom, ha bárki is ezzel jön, de korral is jár... azaz tapasztalattal... bocs... nem, nem hsizem, hogy aki idősebb, az okosabb.. de sanszosan többet tapasztalt... és esetleg tudja, mire érdemes moccanni, mire nem)
Ez korrekt. Én is így érzem.
( Nem véletlen, hogy az e témájú blogok nem népszerűek... szerintem.)
sokféle ember van
van, aki egyszerűen nem bírja a konfliktust (konfliktuskerülő)
nem elhatározás kérdése
sőt, még a konfliktus kezelésének is jópár módja van
azért, mert nem a te (én, ő) szád íze szerint teszi valaki, sőt, esetleg észre se veszed, attól még nem biztos, hogy nem tesz érte, homokba dugja a fejét, sunyít/lapít(őszintétlen látszólag), vagy hogy nem tesz a látványosnál hatékonyabban
Aki mindig szuper hiper kedves, mindent megért, minden elfogad, mindenkit megsimogat...az az én szememben őszintétlen.
Mindettől függetlenül a blog írójának igaza van...belső harmónia és szebb a világ :)
Szó nincs tehát arról, hogy azt mondanám, hogy kényszeredetten mindenhez és mindenkihez vágjunk jó pofát, és hogy a rossz dolgokat fojtsuk le a tudattalanunkba.
Nade...ettől függetlenül én egy szeretetteli embernek tartom magam, és ha valakire rámosolygok, akkor az őszinte, nem kényszerű, egyszerűen ilyen vagyok. Nade én is vagyok néha szar passzban, és olyankor nagyon tudok vergődni, de szerencsére vannak olyan technikáim amikkel ezeken gyorsan túllendülök.
A blogom inkább azokhoz szólt, akik nem időnként, hanem permanensen vergődnek a szarban.
Vannak.
Ott.
Általunk.
Talán nem óbégatnának annyit éjnek évadján a közeli éjjelnappali előtt, ha lenne aki megszeretgetné őket. :-)
De meggyőződésem, hogy ennek ellenére őket kell a legjobban, mert nekik van rá a legnagyobb szükségük.
és ott vagy te... és nem segítesz :)
hogy mit látsz meg a világból, sokszor csak a választásodon múlik
ezért is van bajom a negatív viszonyulásokkal (a nők ilyen rosszak, a ffiak olyan rosszak - már hogy oldalhomogének maradjunk - és ez a hozzáállás sokasítja a valóban úgy is viselkedőket)
tahóságra teljesen máshogy reagálsz
kizökken
megzavarodik
sokszor röhögés lesz belőle
sokszor simán csak elsimulás
jó :)
Én csak azt tudom, hogy a házbéli tahón, aki összeköpködi a liftet, ököllel beb@ssza a postaládákat ha éppen olyanja van, nos rajta sem az ingyen mosolyom, sem a szép szavaim nem segítenek.
Tahók bizony vannak.
De elég csak kikerülni őket...
Ha valakiben tahót látsz, akkor Te magad vagy a tahó. :)
A világod olyan lesz amilyen Te belül vagy.
:)