Az Istennő és a Szolga

Istennő vagyok és szolga. Mindkettőre szükségem van, mindkettő én vagyok, mindekettő bennem van, mindkettő teremt nekem.

Vannak emberek akiknek csak egy csaj vagyok a sok közül, egy halvány pont a tömegben. De van olyan akinek, ha meglátom a szemében magam, akkor egy Istennő tükröződik vissza. Különleges dolog Istennőként látni magunkat, és nem gyakran adatik meg. Főleg nem a mai világban, amikor a legtöbb ember számára, csak egy darab hús vagy, vagy mindössze egy újabb strigula.

Istennőségemet megélni különös kegy az élettől, hálás vagyok tehát minden percért. Ugyanis, ha megtörténik akkor képes vagyok teremteni. Érzem az erőt, a hatalmat, azt, hogy módomban áll írányítani a körülöttem zajló történéseket. Különlegesnek érzem magam, olyannak látom magam, mint amilyennek mindig kéne. Befogadom az Istennői önmagam, és szárnyalok.

Mi a helyzet a szolgával? Szolgálni ugyan olyan elemi ösztön bennem mint Istennőségem megélése, de csöppet sem könnyebb megtalálni magamban az őszinte szolgálatot. Csakis egy olyan embert vagyok képes szolgálni, akinek a szemében Istennő vagyok. És ezt az embert vágyom szolgálni, vágyom odaadni magam, vágyom alárendelni magam. Viszont csakis egy erős és egész ember képes az Istennőjét szolga sorba taszítani, és befogadni az őszinte odaadást, amit nemes egyszerűséggel csak Szeretetnek nevezek.