Mese a szúrós sünilányról

Egyszer volt, hol nem volt élt egyszer egy kis süni lány, úgy hívták, hogy Sünflower. Nagyon jófej volt, kedves, jó barátságban tengette életét az erdő minden lakójával. Éldegélt békében és nyugalomban, egyedül a kis kuckójában. Gyakran látogatták meg a barátai, és ő is gyakran járt vendégségben az erdőlakóknál. Sőt a havi rendes erdőbálon is rendszeresen részt vett. Szeretett segíteni, ha valami baj volt, az állatok tudták, hogy számíthatnak rá bármi is történjen.
Egyedül az estéi teltek elég magányosan, nem volt aki megölelgesse, nem volt senki aki igazán tudta volna milyen is valójában, mi zajlik a kis lelkében.
Időről, időre elkezdtek sündörögni körülötte lelkes udvarlók, de senkit nem mert közel engedni magához. Félt. Hogy mitől félt? Tudta nagyon jól, hogy éles, szúrós tüskékkel van tele a háta, és félt, hogy megsebez velük valakit. Szóval kis ideig kiélvezte az udvarlók rajongását, de mikor érezte, hogy közelednek a tüskék felé, akkor hátra arc, és futott ahogy csak a lába bírta. Szomorú volt, de tudta, hogy jobb lesz így mindenkinek.

Aztán egy napon újabb sündörgőnek támadt kedve sündörögni, de Sünflower kikerülte és ment tovább. De a Sündörgő uraság csak nem adta föl, és szépen lassan belesündörögte magát a sünilány szívébe. Sosem tapasztalt érzések keletkeztek a lelkében. Valami forró, valami kellemes vattacukor illatú érzés volt ez. Aztán persze félt, mint mindig, de azon kapta magát, hogy nem tudja a kis Sündörgőt kiverni a fejéből. Rettentően bizonytalan volt, és rettegett attól, hogy mi fog történni, de nem mert ezekről a félelmekről Sündörgőnek beszélni. Magabiztosnak mutatta magát, annak a Sünilánynak, akit mindenki jól ismer, aki kizökkenthetetlen, aki nyugodt, aki mindig vidám.

Aztán egy aranysárga nap reggelén, Sündörgő úgydöntött, hogy átöleli Sünflowert. Ennél jobban semmire nem vágyott a Sünilány, végre egy igazi ölelés, egy beteljesítő ölelés, egy életet adó, mindent elsöprő ölelés. Úgy érezte készenáll. De jajj, mikor eljött a pillanat és Sündörgő igaz szeretettel átölelte Sünflower összegömbölyödött, kieresztette a tüskéit, és szegény Sündörgőt össze vissza szúrkálták a tüskék.

Sündörgő elszaladt, Sünflower pedig ottmaradt, egyedül, magányosan, a kis tüskéivel.
Csak az járt a fejében, hogy "Elbasztam" "Elbasztam" "Elbasztam" "Elbasztam".
"Hogyan tudnám ezt helyre hozni?"
Nincs válasz csak a csönd.

Sünflower úgy döntött, hogy soha senkit nem szeretne bántani többé, ezért senkit nem szabad magához közel engednie.

De valahol mélyen motoszkált benne a kérdés. Merre jár vajon Sündörgő? Látja-e valaha még?