2017. 09. 27. 20:26 | Megjelent: 1305x
A minap röppent fel a hír, hogy a Maja a méhecske című rajzfilm, King Willi című epizódjában, mármint a modernizált verzióban, nem abban ami még a mi gyerekkorunkban ment, az egyik jelenet hátterében elrejtve egy hatalmas pénisz látható. Mint kiderült, az egyik rajzoló trollkodásának az eredménye a remekmű, úgy volt vele, hogy senkinek sem tűnik majd fel, de egy szemfüles anyuka kiszúrta és persze világraszóló botrány lett belőle. Én személy szerint nagyon szeretem a rajzfilmekben megbúvó felnőtteknek szóló gegeket, ezek egy gyereknek úgysem tűnnek fel, viszont felnőtt fejjel is érdekes lesz tőlük egy amúgy elég unalmas rajzfilm. PErsze nem akarom minősíteni azokat sem akiket ez mélységesen felháborít, de nálam személy szerint nem veri ki a biztosítékot.
Az jutott viszont erről eszembe, hogy pár éve egy multi cégnél dolgoztam, és volt egy magazinunk amit minden hónapban kiadtunk. Az egyik számban megjelent egy cikk egy bolhapiacról, képpel illusztrálva amin a piac forgataga, és milliónyi kacat volt látható. A sok vicik-vacak közt megbújva a szemfüles olvasók kiszúrtak egy hatalmas műpéniszt. Jótt is a felháborodott telefonok sokasága, és jó sok panaszlevél. Sőt, még politikai színezete is lett a dolognak, ugyanis, ha volt valakinek egy jóféle nagyítója, és azzal alaposan górcső alá vette a péniszt - mert persze mi mással foglalatoskodna az ember otthon ráérő idejében - akkor észrevehetett rajta egy "Gyurcsány" feliratot is, és naná, hogy ezt is kiszúrták. A kiadott példányokat vissza kellett vonni, photo shoppal kijavítani a hibát, és újra kiadni a javított változatot. Vicces, amúgy, hogy azóta is őrizgetek itthon mindkét változatból egy- egy példányt, csak a móka kedvéért...:D
Tanulság: az embereknek túl sok idejük van, és minden turpiszságra fény derül előbb-utóbb...:)
Hozzászólások (11)
http://25.media.tumblr.com/tumblr_lotdjsU6Cv1qb6km3o1_500.gif
Erről a Beszélj hozzá! című Almodovar film jut eszembe, abban van egy olyan rész, hogy a csávó valamitől elkezd zsugorodni, és a végén igazán aprócska lesz, annyira, hogy be tud mászni a nője puncijába, és így hal meg, belefullad...:D
https://444.hu/2014/06/23/beszorult-egy-oriasi-nemet-marvanypinaba-egy-amerikai-cserediak
http://www.urbanlegends.hu/2007/11/nemi-szerv-a-200-forintos-bankjegyen/
Egyébként kíváncsi lennék, hogy a kilenc delfin képen tényleg delfineket látnak-e a gyerekek (nem valószínű, de ehhez kéne egy szakember is.)
And btw writing, drawing with pen-is awsome! :)