Pár élethelyzet.

BDSM Blogok » Blog - Subra2 » Pár élethelyzet.
2023. 12. 10. 17:55 | Megjelent: 214x
Fogolyként egy szobában ébredek és alszom el, hidegben és melegben is egyes egyedül. Akkor jön amikor akar. Azt hittem az enyém lett de ő úgy gondolta én lettem az övé és ezért ő nincs elkötelezve semmire énfelém. Neki elég ha ő szép és a sikert is abban méri, hogy mennyi embernek tetszik. Legyen a neve mondjuk Méri.
Persze az Mária ami keserűséget jelent. Volt is benne részem mellette.
Jött és veszekedett. Máskor jött és szidott. soha nem jött, hogy együtt éljen velem, soha nem kérdezte meg, hogy mit főzzön hétvégén ebédre. Egyszer egyszer megkérdezte ugyan de nem lett belőle semmi. Megint más alkalommal nőket keresett a szekrényemben, az asztal alatt a fiókban a telefonomban és a facebook fiókomban is. És persze talált.
A kanapém kétszemélyes volt ez pedig azt bizonyítja, hogy nem egyedül szoktam rajta ülni. És persze a régi osztálytársnőm aki k.b 90 kilométerre élt akkor szűkebb hazámtól biztosan minden hétvégén bemászik az ágyamba. Gyűlölöm az őrületet amitől ő ennyire szenved miközben a saját feladatai elvégzésére mentálisan alkalmatlanná teszi. A szemét égetőben a helye. Termeljen az elégése energiát.
És persze eldicsekedett mindenkinek vele. Ha két hétig el sem hagytam a szobámat akkor is be tudta bizonyítani, hogy megcsalom. Persze nem de bizonygatta Mint utóbb kiderült a kis szentem a kollégájával kefélgetett ezen idő alatt végig és mielőtt bevallotta volna, indokot akart nálam találni arra, hogy én voltam az első. Így ment el hat év a házasságunkból. Mindenkit tele pletykált az állítólagos nő ügyeimmel. És persze mindenki úgy tudta, hogy minden hétvégén mással kefélgetek otthon amíg ő dolgozik. Nehogy véletlenül mindenki megtudja, hogy pont ő járt idegen férfihez.

Kicsi önbizalom szép hosszú barna hajjal bírt. Tetszett is a nőies megjelenése. Okos volt, diplomás és érintetlen.
Kicsit érthetetlen de tetszett ez az állapot. És hát ha valamire nincs magyarázat, mert minek ott logikát keresni ahol nincs, ott felesleges fáradtság maga a keresés. Ezt az állapotot hívta a régi orvostudomány őrültségnek. a még korábbi tudomány csak bolondságként azonosított. Napokon keresztül a lakásban nem vehettem fel ruhát. Csak úgy voltunk. Felébredtünk és szex, aztán egy tusolás és reggeli miközben vajazta a kiflit de közben szex. Reggeli után nem volt mit csinálni hát szex volt a program. Nem volt tévénk hát beszélgettünk, összebújva aminek szex lett a vége. Nem főztünk ebédet így ettünk vajaskiflit. aztán szex a konyhában, majd szex a fürdőszobában. Úgy kellett kitaszigálnom, hogy most már dobnék egy sárgát. De maradni akart, hogy ő azt megnézi. Végül le is tusoltam és következett egy kis szex ami után aludtunk. Arra ébredtem, hogy meztelenül fekszik mellettem. Hát.... mivel állva ébredtem lett belőle egy kis szex. Vacsora előtt letusoltunk. Közben persze szex. A fürdőszobát izgalmasnak találta a kád, a mosdó, a mosógép és a tükör miatt. Végül vacsora. kifli vajjal és párizsival. aztán elalvás elött három órán keresztül szex.
Egy hét után már csak meleg levegő jött a fontos pillanatokban.
Évek teltek el így.
Egy öreg házban laktunk ami fel lett újítva. És ez az öreg ház jól kifűthető volt. Amibe besegített az, hogy a padlást szénával kevert sárgafölddel tapasztottam be. Este tíz órakor ébresztett aznap amikor egy kis utótapasztással lefedtem egy vékonyabb területet. Ez egy egész zsák vagyis körülbelül 60 kiló, vagy tán annyi sem, sárgaföld pluszt jelentett amit a padláson kiterítettem. De ő nem tudott aludni és küldött, hogy menjek szedjem le mert az egy akkora súly, hogy össze fog omlani a ház és meghalunk alatta.
Nemet mondtam.
Elfordultam az ablak felé de tovább rázott, hogy menjek és szedjem le. mert túlterheltem a padlást.
Végül fogta magát, felöltözött és felment és a tíz körmével negyedig megtöltötte a zsákot és lehozta a padlásról. És persze aznap reggeltől fogva anyunak, apunak és minden barátnőnek előadta, hogy csak ő dolgozik otthon és én meg sem mozdulok.Természetesen ez csak egy eset és nem is a legextrémebb. Négy gyerekemet ölte ki így magából. A zsákos akcióban is elment az egyik de soha nem szólt róla. Ami ténylegesen elment és ő volt az oka azt úgy tudom csak ez a négy. Volt előtte is vetélése. véletlenül szólta el magát. Az égvilágon mindentől be tudott pánikolni. Különössen attól ha minden rendben volt, mert mi lesz ha ez elmúlik?
Ugye?

Fiatalok voltunk és szüzek.
Ennél fogva bénáztunk de őszinte volt a szerelem. Elmentek a nővéréék Németországba karácsonyra és szilveszterre. Vigyázni kellett a macskára és a lakásra. Abban az időben természetesen voltak betörések és kevés volt az utcai kamera.
Elhívott, hogy segítsek macskát etetni.
Mit is mondhattam volna egy ennyire fontos feladat végrehajtásának ügyében? természetesen felvállaltam a férfiasság és lovagiasság ezen kötelezettséget adó feladata nyújtotta lehetőségét.
Minden főzőtudománya a makaróni sajttal és a spagetti sajttal és tejföllel volt.
Hát azt ettük délben meg este is. De nem érdekelt. Az illata a nevetése a nyitott természete levett a lábamról. Nevetett a vicceimen. Én meg az övén.
Fiatalok voltunk és bénák. Csak feküdtünk éjjel egymás mellett.
Nem mertem mindent bevállalni de az ölelés, az illata a teste melege az ölembe nyomott meztelen szoborszépségű feneke tettekre késztetett. Nem akartam rossz helyzetbe hozni a magánéletében. Az iskola, a jó híre a családja ne csalódjon benne senki miattam.
Kézimunka volt. Nem nagy, nem szuper de volt.
Hétfőn elmentem dolgozni.
Délután beszélgettünk.Másnap délután is. Hétvégén találkoztunk.
Fiatalok voltunk és bénák, tapasztalatok nélkül.
Felmentünk a Normafához.Norma Jane nem volt ott de a vékony hó megszépítette a helyet. Hidegek voltak akkortájt Januárban.
Láttam, hogy valamit nagyon akar mondani.Végül kiszedtem belőle.
Azt mondta, hogy amióta együtt voltunk, ő másként érzi magát.
Tudja ő, hogy vigyáztam rá és csodálatos, megvalósult álom volt az ő számára az a két nap távol a testvéreitől és a szüleitől és nagyon boldog volt velem, de most, amióta lent megsimogattam miközben vadul csókoltam úgy érzi, hogy teherbe esett. Hallott ő már ilyent a szüleitől és sajnálja, hogy nem volt annyi esze, hogy vigyázzon de nem tudott megállni és nagyon akart engem és vegyem el ha már teherbe ejtettem.
Persze fiatalok voltunk és tapasztalatlanok. Nem tudtuk, hogy ilyenkor mi van. Nem mertem röhögni mert tudtam, hogy fájna neki. És mivel szerettem de tudtam, hogy nem terhes, mégis bele egyeztem. Fiatal voltam és hülye. Ezért minden jól sikerült.

Egyedül voltam a szobámban.A ház ajtajait magamra zártam és a kutyának friss vizet töltöttem a tálba. Hamar álom jött a szememre és felébredtem.
Mintha valami fekete és magas, erős alak állt volna a szobám közepén.
Ami már csak azért is vicces mert korábban az asztalt oda tettem és azon intéztem néhány papírt. Nem nagy dolgok de a lámpa alatt pont jó volt.
Ahogy eszméltem és magamhoz tértem jeges és vastag félelem járta át a szoba levegőjét. Vannak azok az alakok akik bemennek valahova és mindenki azonnal elhallgat és oda figyel. Ezek a súlyos személyiségek akik azonnal, a megjelenésükkel tiszteletet tudnak ébreszteni teljesen idegen emberekben. Ez pedig hasonló ehhez csak félelmet hordoz.
Felemeltem a szemem és a feketében nem láttam meg a fekete alakot csak úgy tudtam, hogy ott van. Gyerek korom óta voltak ritkán ilyen élményeim. Akkor is ha nem voltam egyedül. Mások is érezték ezt de nem mindenki ébredt fel erre a jelenségre. A ritkasága miatt én sem sorolom a megszokott dolgok közé de nem volt szokatlan. Félhangossan megszólaltam tehát miközben magamra húztam a takarót.
-Ja, csak te vagy az. Azt hittem valami baj van.
Aztán a fal felé fordulva tovább aludtam.
Érezhetően kisebb lett a félelem ereje a szobában. Határozottan megtört. Aztán éreztem a meglepődött tanácstalanságot. Szavakat nem hallottam ezért azt gondoltam, hogy érzelmi kommunikációt próbál folytatni velem. A félelem viszont nekem kényelmetlen érzés ezért hozzá tettem:
-Ne félj, nem bántalak.
Pár érzelmi hullám elkapott amiben sértődöttséget, meglepődöttséget, még kisebb félelmet és zavart kudarc érzés keveredett, aztán hagyott aludni. Ahogy jött, el is ment.
Úgy éjfél tájban azonban ismét felébredtem.
Nem nyitottam ki a szemem de éreztem, hogy a ház körül amiben vagyok valami kisebb sereglet szerveződött. Nem emberek, nem kóbor kutyák és nem állatok voltak vagy aludni képtelen unatkozó fiatalok, hanem mintha megbolydult volna a szellem világ. Nem kísértetek és nem angyalok, nem valami vegyes népség hanem démoni lények.És hirtelen a polc és az ágyam között megnyílt a fal és egy farkas lépett be rajta. nem teketóriázott, hanem felém fordult és azt mondta:
-Mit szólnál egy fekete miséhez?
Azonnal tudtam, hogy miről van szó.
Pár sátánista kölyökkel beszélgettem és meggyőztem párat, hogy ne a hülyeségeket kövessék, hanem a legnagyobb királyt aki majd úgy is megnyúzza az ő urukat. És ezt közvetlen sértésnek vették egyesek. Tartottak egy fekete misét ellenem, hogy megmutassák az ördög hatalmát.
Ez a farkas szerű lény belekapaszkodott a hajamba és kirántott a testemből. Hatalmas sebességgel mentem vele a föld alá.
Meztelen voltam és védtelen. Amit aznap este a pokolban láttam az megdöbbentett. Nem fogom részletezni ez most maradjon titok. A lényeg úgy is az, hogy nem volt erejük sem megölni sem ott tartani.Elindultam felfelé a pokol halvány parázs megvilágította sötétségéből vissza a szobámba.
Vissza kerültem azonnal a testembe de már nem láttam többet a farkas szerű démont. De lehetne majomhoz is hasonlítani csak a bundája és a pofája inkább farkas szerű volt, a járása emlékeztetett egy csimpánzra.
De attól, hogy nem jött velem vissza még nem maradtam egyedül a szobámban. Van az a jelenség amikor valamiért nem tudsz félálomban olyan cselekvő képes lenni mint teljesen ébren. Sokan ezért rögtön egy bögre kávéval indítják a napot. Messze volt még a reggel az ébredéshez de amint vissza bújtam a testembe egy ismerős mozgást éreztem saját magamon és azt is észrevettem, hogy már nem féloldalt fekszem hanem a hátamra lettem fordítva amíg nem voltam magamban. Amikor felnéztem egy hófehér bőrű és fekete hajú, kicsit japános méretekkel rendelkező lány lényt láttam. Még a frizurája így olyan Kleopátrás volt és a haja gyönyörű fekete, szinte feketébb a sötét szoba fénytelen feketeségénél is. és mintha fény áradt volna belőle ami maga körül megvilágított pár dolgot a bútorzatból és az ágyneműből meg belőlem. Ő viszont tisztán látszott.
Álltam rendesen mint ahogy kell egy férfinak aktus közben.
Nem tudtam, hogy hogyan csinálta és hogyan érte el, hogy ne védekezzek de a testem nélkülem is engedelmeskedett ennek a lénynek aki látszólag maga intézte el, hogy kész állapotban legyek. Általában egy ilyen eseményre nem kell sokat készülni, elég ha ledobja rongyait előttem a vágyott nő, de most szó sem volt erről. Ha egy perc elég az ilyesmire az jó. Tehát körülbelül egy percet vett igénybe hogy kitépjen a farkas vagy sakál vagy majomkutya vagy nem is tudom mi a testemből és levigyen, aztán lássam az eseményt odalenn, utána vissza jöjjek, ami nagyolva számítva 12 000 kilométer megtételét jelentette és a magára maradt testemet ekkor egy női démon vette igénybe szexuális célokra, aki egy kisebb japán nőre hasonlított. Mintha meg lettem volna kötözve, nem tudtam mozdulni és a pizsama nadrágom is le volt húzva a combom közepéig. Ezt vajon hogyan csinálhatta?
Persze nem a technika volt a lényeg, hanem az hogy miért csinálhatta.
Erre is megvan a válasz a "Mire jó a BDSM" sorozatom nemi erőszak c részében. Tudom, hogy nem volt igazi teste, és tudom, hogy átmegy a falon ha akar, de én ilyen szűk vaginát soha életemben nem éreztem.
Mint amikor gumit tesznek az ember péniszére. Szinte fájdalmasan szűk volt.
Éreztem ahogy teszi a dolgát és fel-le mozog. Éreztem fizikailag a dörzsölődést. Nem kellett sok hozzá hogy kifröccsenjen minden aminek ki kellett jönnie. Az orgazmus végén eltűnt és én ismét tudtam mozogni. Kissé megijedtem és lenyúltam a lassan a köldököm alá ereszkedő péniszemhez. Száraz volt. Még csak utó váladék sem kenődött szét. Ez azt jelenti, hogy a sperma vezetékekből is kiszívta valami vákum hatás a cuccot. Gyorsan felhúztam a pizsama nadrágomat és oldalt fordulva néztem a félhomályban egy ideig a falat.
Majd elaludtam.
Eddig ez nem ismétlődött meg.
Égszeri eset volt.
Másnap dél körül múlt el a trauma ami a szorítás érzése okozott és a mechanikus fel le történő mozgás.
Figyeltem az arcát ezért jól emlékszem. Végig csukva volt a szája. A mozgása közben a haja is meg meg libbent. De se öröm, se kéj, sem szomorúság sem gyűlölet nem tükröződött rajta.
Olyan közönyös volt felém mintha csak vibrátort használna éppen.
Mi ez a képesség, hogy még a spermát is úgy képes felszívni az orgazmus után hogy egy csepp sem marad?
Vajon van valami célja ezzel? Vagy csak a megalázás?

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.