Dumálunk egy jó kávé mellett.

- Néha olyan elegem van ebből az egész lökött ostobaságból. Ha egy kis csicska szubnak megparancsolom, hogy mit csináljon, nem elég, hogy akár kétszer is el kell mondanom de még én nekem kell ösztönözni pálcával vagy korbáccsal, hogy méltóztasson végre hozzálátni a kapott feladat végrehajtásához.

-Azt hittem dominaként ezt élvezed! Vagy esetleg már a sub oldal kezd vonzónak tűnni?

-Szó sincs róla! Nem gondolod, hogy oda dobom magam valami hülyének aki azt hiszi magáról, hogy ő találta fel a tudomány minden ágát és kiöltözik talpig bőrbe a megbilincselésemhez aztán még ugrálok neki, hogy jól érezze magát miközben arról érdeklődik, hogy kinek vagyok én a szukája és ha nem jut eszembe, hogy az övé vagyok akkor még hurkásra pöcögteti a díszbuzis pálcájával az alulati felületemet? Hát biztos lehetsz benne, hogy ilyen szerepre nem vágyom.

-Csak nem vanella leszel és a romantikus együttlétek kezdenek vonzani?

-Ó hova gondolsz. Elegem van a sok hülyéből akik játsszák nekem a hősszerelmest pedig elmúltak már taknyos tininek lenni. Rómeózzanak a fiatalok. Nem hiszek én már a mesékben. Okosabb vagyok én annál. Huszonegy éves vagyok és már mindenről rég mindent tudok. Korán kelljen fel aki el akarja velem hitetni, hogy a vízparti romantika naplementéjétől le kellene csúsznia a bugyimnak!

-Inkább valami fétises dologra vágysz?

-Ne nézzél már madárnak! Senkit és senkinek semmiét nem fogom imádni. kizárólag engem lehet imádni de csak annak akinek én megengedem. Nem dobom el a női méltóságomat pasi izmokért, vagy mutatóujjon pörgetett luxusautóslusszkulcsokért. Engem nem fogsz látni térdre hullani kapanyélhossznyi faszok előtt.

-Más valami még mára?

-Á semmi. Nem vagyok én az a panaszkodós típus.