SOS

(Reakció erre: Aki férfi, az minden korban férfi...)

Az incelség megjelenése, mint olyan, valóban társadalmi változásoknak köszönhető, de a legnagyobb változás a koedukált iskolák megjelenése és főként az internet elterjedése volt.

Amíg egy faluban volt 10-10 azonos korú férfi és nő (azonos társadalmi osztályban), addig mindenki tudta előre, hogy kivel fog összejönni és kivel éli le a hátralévő életét. Egy egészséges, fizikai munkára képes férfi már elégséges volt bármilyen házimunkára predesztinált nőnek egy életre szóló kapcsolathoz. Nem mintha ilyen társadalomban szeretnék élni, de ez rendet teremtett a kapcsolatok terén, szemben a szabad választással.

A 20. században pedig a közös iskolarendszer révén a falu határai eltűntek, a városi kollégiumok a fiatalság gyűjtőhelye lett, a falu szűk merítéséből a kapcsolati merítés kiterjedt a régióra, már nem 10-10 ember alkotta a „piacot”, hanem 500-500, vagy ki tudja mennyi. Az internet megjelenése pedig még nyitott a piacon, már 4-4 milliárd ember szeretné megtalálni az „igazit”.

Egy dolog azonban nem változott, feminizmus ide vagy oda. Továbbra is a férfinek kell udvarolni, kezdeményezni, odalépni, kitenni magát. És ez egyre nehezebb, mivel egy embernek 500-5000 ismerőse van, tehát, egy férfi már nemcsak 10 emberrel verseng egy nő kegyéért, hanem 100-zal. Ez demoralizáló valóban, mivel 10x akkora eséllyel marad vesztes az illető. A feminizmusnak nyilván esze ágában sem volt ezt a helyzetet rendezni. Itt az oldalon is látjuk, 1000 női regisztráltra jut 13 000 férfi. Blogokban kapjuk a bátorítást, hogy személyre szóló levelet írjunk, meg ne csüggedjünk az első 200 visszautasítás után, amikor azt látjuk, hogy minden egyes levéllel a saját egónkat, önbizalmunkat daraboljuk és dobjuk oda fűtőanyagnak egy olyan rendszer egyénenkénti erősödéséért (feminizmus), ami agyon fog nyomni minket, miközben ha nő keres, akkor javarészt tapasztalt domot keres. Vagyis a monogámia és hűség lenne a magamfajta férfi trash társadalom utolsó reménysége, amit meg az altright próbál meglovagolni álszent tradicionizmusával.

Ha már a kapcsolaton belüli erőszak szóba került: ezt ne az incelek rovására írjuk, az incelek annyit látnak, hogy ők nem jutnak nőhöz, még a riválisuk megteheti, hogy rendszeresen összeveri a barátnőjét, aki persze vele marad, mert „bonyolult a kapcsolat”. Azt látják, hogy az erőszakos férfi jobb volt, megfelelőbb volt, méltóbb volt az esélyre, mint ők sokadik alkalommal.

Az incelek gyűlölködése egy sajátos segítségkérés, szeretnének kitűnni a tömegből, és úgy érzik, így tudnak. Olyanok, mint a metró elé ugró öngyilkosok, akik sosem kaptak elég segítséget, és így legalább bűntudatot és kellemetlenséget tudnak okozni utoljára az utastársaiknak, akik picsognak, hogy el fognak késni a munkából.

Segítségre van szükségük, de sem a régi- sem a mai társadalomban nincs lehetősége egy férfinak segítséget kérnie párkapcsolati téren, mert a gyengeségük megmutatását követően csak tovább rontják az esélyeiket. A prostitúció intézménye pedig az elfogadást nem adja meg, csak a testi örömöt.