Vodka és nihil Vol 1.

A halál unalom és a szalonspicc peremén táncikáltam, jobban mondva egyhelyben ringatóztam, kényelmesen elnyúlva a kanapén, valami órák óta háttérben sistergő goa mix monoton ütemére. A sűrű, gomolygó cigarettafüsttel együtt igyekeztem kilélegezni az összes negatív gondolatom. Az utóbbi időben annyira felgyülemlett, hogy ez képtelenség volt, bármennyit szívtam is. A kijárási korlát, a nyomasztó év végi köd és az ingerszegény környezet gyilkos volt nekem. Éjszakai állat vagyok, ragadozó, világító szemű fenevad. Nem csak az esti kiruccanások és folyamatos élvezetek hajszolása, de maga a tudat, hogy megfosztottak ennek lehetőségétől fekete bélyeget nyomott a hangulatomra.
Lehúztam még egy cseresznyés vodkát, ki tudja hányadikat, nem is számított igazán, a pia sem hat már úgy, csak tompít, de azt sem eléggé…
Csengettek.
Morgolódva keltem fel, vajon ki az és mi a faszt akar, de aztán a kaputelefont felemelve rájöttem. Meg arra is, hogy én magam hívtam át.
Előző este még jó ötletnek tűnt alantas szexualitásba transzformálni a téli lockdown depit, most meg legszívesebben elküldtem volna a fenébe. Mindegy, hátha hozott még piát – gondoltam, és hanyagul, köntösben nyitottam ajtót.
Ahh, ez a jó képű, és nem a másik, túl lelkes szerencsétlen – állapítottam meg magamban. Próbáltam a szokásosnál kevésbé flegmán köszönni, hátha nem érzi majd szarabbul magát, mint én. De ha igen, az sem foglalkoztat különösebben.
Beengedtem, érdeklődtem, hogy van, meg milyen napja volt, hátha nem jön rá, hogy totál elfelejtkeztem a ma esti randiról. Vagy miről.
Kicsit tartózkodó volt, de a szemei csillogtak. Vodkát hozott, jó. Ő legalább emlékezett, mit szeretek. Persze, amíg nem másztak a bugyim közelébe, vagy előttem a parkettán négykézláb, addig elég megszállottak és tenyérbemászóak, de hát ez van, a pia ingyen van, ha nagyon idegesítő lesz, majd azt mondom rosszul vagyok és le kell dőlnöm egy kicsit. Erre egyébként is jó esély van, különösen, ha nekikezdek annak az üveg jégbe hűtött Bolsnak is, amit nekem hozott…
Csevegünk, a semmiről, visszafekszem a kanapéra, ez meg olyan tanácstalanul és szerencsétlenül álldogál, nem tudja mi tévő legyen. Élvezem a zavarát, szándékosan nem kínálom hellyel, hadd feszengjen még egy kicsit. Szemétség, meg minden, de neki úgy is mindegy, örül, hogy nem mondtam le, persze ő még nem tudja, hogy azzal is jobban járt volna.
Valami érzés-féleség azért megmozdul bennem valahol, tetszik, hogy kellemetlenül érzi magát.
- A poharat a vitrinben találod – közöltem, fejemmel a szemközti fal felé bökve. Szó nélkül indul érte, egész jó kis segge van, ahogy ráfeszül a farmer. Nincs kedvem semmihez, de a segge az tényleg jó. Meg a kiszolgálás is. Vodkát tölt, csak nekem, magának nem és én szándékosan nem kínálom meg. – Szeretnél még valamit? – kérdezi halkan. Tetszik a hangja, nem olyan kis nyuszimuszi, visszafogott, de elég mély és férfias.
- Nem tudom – vonok vállat, lehúzom a vodkát, jólesőn sóhajtok fel. A tömény szesz perzseli a torkom, lazít egy leheletnyit az idegeimen. Csaknem megsajnálom, ahogy ott ácsorog. Biztos nem ilyen első találkára számított, de semmi kedvem az ismerkedős körökhöz. – Őszinte leszek veled. Szar napom, szar hetem és még szarabb évem van. Nem garantálom, hogy lesz kedvem ma bármihez. Ha szeretnél elmehetsz.
Tétován áll, nem tudja mit reagáljon. Nem dobtam ki a szó szoros értelmében, de határozottan érzékeltettem vele az érdektelenségem.
- Ha azt szeretnéd, elmegyek – válaszolta aztán. Elmosolyodik. Az a szerencséje, hogy jóképű, én meg rohadtul unatkozom…
- Felőlem maradhatsz – vonok vállat, újabb cigarettára gyújtva. – De nem vállalok felelősséget a lelki sérüléseidért. Hisztérikus és toxikus vagyok, e mellé elég bunkó is.
- Értem – nyugtázza, végignéz rajtam, ahogyan a cseppet sem szexi, ám roppant kényelmes köntösben terpeszkedek a kanapén. – Maradnék.
- Akkor vetkőzz le és tölts még egy vodkát!
Mielőtt lekoptatom azért még megnézem magamnak, aztán ki tudja…