Napok óta kísért a gondolat, hogy el kellene kezdenem egy blogot. Igazából nem is tudom, hogy miért. Talán, hogy nyoma maradjon a gondolataimnak, tiszta letükröződése annak, amit és ahogy éppen most gondolok, érzek. Az utókornak és magamnak, talán okulásul.
A helyesírás soha sem volt az erősségem, ezért előre is elnézést kérek a kedves olvasótól. Általában szétszórtan és fáradtan írok, ha írok, így halmozom ezt a bűnömet. Majd kiderül. :)
Hogy mit is lehet várni tőlem? Gondolatokat, megpróbálok főleg a BDSM pontosabban az általam értelmezett BDSM területén maradni, hogy hogy is látom azt mit gondolok az adott témáról. Emellett felteszem el fogok kalandozni párkapcsolati és világnézeti viszonylatokban is, hiszen ez mind hozzá tartozik az emberhez. A sok kicsi részlet ami kiadja a nagy egészet.
Hogy milyen gyakran? Nem tudom. Az ihlet, az idő, a kedv, a hőmérséklet, a légnyomás és a kis zöld tündérkék, akik ott táncolnak a polcon, mind mind befolyásolják. Talán ez az utolsó bejegyzés, de mindenképpen az első. :)
Köszönöm a biztatást! :) Lássuk mi sül ki belőle! :)
Törölt felhasználó
#125218 | 2015. 05. 14. 12:42
' Ezermérföldes út is egyetlen lépésselkezdődik.'
Kezd el!
:-)
SmPixie.com - BDSM szexpartnerkereső, társkereső és közösségi portál
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elmúltam 18 éves és a rám vonatkozó törvények szerint jogom van szexuális tartalmú oldalak megtekintéséhez.
Elfogadom, hogy az oldal tartalma erősen szexuális jellegű. Az oldalra való belépéssel kijelentem, hogy a szado-mazoval, a fétissel vagy egyéb szexualitással kapcsolatos képek, írások és egyéb dolgok nem ütköznek elveimbe, nem zaklatnak fel.
Az oldalra való belépéssel igazolom, hogy elolvastam a Felhasználási szabályokat és feltételeket. ÁSZF
Amennyiben közvetlenül valamelyik belső oldalt nyitom meg, tudomásul veszem, hogy közvetve elfogadtam a fenti szabályokat.
Hozzászólások (2)
Kezd el!
:-)