Impressziók egy nemlétező levélre

Ne haragudj, nem neked akartam elküldeni.
Tudod… tudod, csak rajta volt a neved a listán.
Ne félj, nem akarlak a harminc fokban karácsonyra invitálni. Én épp csak kerestem egy szabad sarkot abban a konyhában és beültem közéjük. Éreztem az átható füst és halászlé illatot. Fáztam a tizenkét fokos fűtetlen otthon melegét, amiben átmelegített az a félig leégett gyertyacsonk. A karácsonyuk.
Titkon megszorítottam annak a férfinak a kezét és átöleltem őt a szívemmel. Ott voltam a torzók között. Tökéletes kép.
De nem kell, hogy megértsd.

Gyere már ide, ha már itt vagy, ülj ide mellém.
A lebegő víz színén ültem akkor is. Lefeküdtünk a kikötőre, bámultuk a csillagokat és a kivilágított hídon átrobogó kocsikat. Gondolatok rohanták meg a szívem.
Tudod, megértem, ha félsz.
Én még mindig az páréves kislány vagyok. Térdig állok a délutáni naptól felmelegedett pocsolyában, koszos az arcom és a ruhám. Kapitány vagyok. Kapitány a Rózsa tengeren és önfeledten rúgom feléd a vizet, hátha végre beszállsz közénk. Könnyed ez a hajó, csak ne vedd magad túl komolyan.

Megeszem veled a búzakalászt, és újra ott vagyok az orvosom házában, anyám fekete necc babydolljában és tetőtől talpig piszkosan. Riadtan. Az én mandulámról vadássza csipesszel a felakadt kalászt, mert ezt is lenyeltem helyettetek. „Könnyebb lenne kivenni a manduláját!” –röhögök. Bár tetted volna akkor…
A hajam kétoldalt összefogva, rohanunk a naplementébe, olyan sebesen, hogy a pillanat is elszalad mellettünk. Tűzijátékot csinálunk színes ceruzából és a konyhából kilopott szikrakőből a sarkon, és színes szikrákról álmodunk.
Sosem láttam még ilyen szépet.

Majd ismét Rózsatenger. Különös. Egészen idáig azt hittem, nem jártam még tengerparton, mégis most úgy érzem, nekem saját tengerem volt mindig is. Szép hely, szeretek ott.
Szeretem ott az angyalt, ki arcát és kezeit az ég felé emeli. Milyen szomorú kép is. Egy földbe betonozott angyal, ki végig az égbe vágy. Ki volt képes vajon ilyen kegyetlenséget elkövetni?

Egyszer elküldtem Neki róla a képet. Nem értette.
Nem értette, hogy örök mementó lesz ez ott, ahol mi egy kicsit egyek voltunk. Mementója annak, hogy a másiknak összetörtem a szívét ugyanazon a padon, és közbe sírtam. Mementója annak, mikor megszerettelek.
Annyira csodálatos, gyönyörű-gyönyörű tenger. A saját tengerem.
Többet egészen biztosan nem viszek oda senkit.

Mindegy is. Még egyszer bocsánatot kérek! Nem akartam… Nem akartalak. Annyira nagyon akartalak távol tartani. Bárcsak te is elég távol maradtál volna. Bárcsak.
Csak tudod a lista… én hibám, hogy rajta tartom a neved. Mindig is rajta lesz. Máskor majd jobban vigyázok.