Rzsstkr

"Remeg a kezed, látom, ahogy a közelembe férkőzöl az ujjaiddal, és lassan apró izzadságcseppek jelennek meg a homlokodon, ragyogó, pici gyöngyök, legszívesebben lecsókolnám, tudom, hogy én okoztam. Alig mersz hozzám érni. Melleim, mint két puha labda omlanak szét a kezedben, óvatosan rugózik az ujjad a hátamon, látom, felizgultál. Őrült jó veled a szex, és én sem élveztem még jobban, de izgulok, nehogy valaki ránk nyisson a másik szobából.

Valami házibuli van kint, de mi bent vagyunk egymásban, és szarunk a világra. Nem érdekel ebben a pillanatban semmi, csak te vagy meg én, meg a melleim az ujjaid körül.
Elájulunk, visszapörgetjük aztán az egészet, és kezdjük elölről megint, újra meg újra, annyira jó vagy, bébi. Kár, hogy imádlak, kár, hogy még jó fej is vagy hozzá, és nem bírom lebeszélni magam rólad.

Úgy csókolsz, mintha az életed múlna rajta, mintha a fejedhez fegyvert szorítottak volna, és hazudsz, hazudsz, hazudsz minden szavaddal. De a tested elárul, az enyém vagy, hiába taszítasz el a szavakkal, nem tudod magad előttem leplezni többé. Ilyen az, amikor egy férfi belezuhan egy nőbe, amikor szerelmes lesz a férfiállat, és hiába játssza a nagymenőt, nem tud parancsolni magának többé. És olyan vagy, olyan jó vagy, ezer évig tudnálak magamban tartani, bárcsak ne múlna el a perc, bárcsak kitartanánk még reggelig és a pillanatunk kimerevedne egy óriási kivetítőn, mire leülnénk a közös filmünk elé, és csak bámulnánk magunkat. Nem értenénk, hogy lehet ennyire tökéletes az egész.

A tiéd vagyok, te meg az enyém, nem bírsz elszakadni tőlem, iszod a szavaimat, mint ahogy a másnapos partiarc a hideg tejet vedeli, lecsurgok a szád szélén, összekeveredem a nyáladdal, és az összes sejtünk kicserélődik, eggyé forr, összeáll, mint a nyál a számban, ha magamba veszlek, örökké, mindig, de csak most van. És sosem voltam még ennyire a MOSTban."

Szentesi Éva