justalittlething

Nagyon furcsa álmom volt az éjjel... Gyilkoltam. Éreztem, ahogyan a húsba tépett a késem, és én egészen végighúztam, le a gerincig.
Szinte markolhattam a még a testben rekedt lelket, tépte, rángatta láncait, amik még e szenvedő porhüvelybe zárták. Meg akartam tartani. Ott. Abban a kínzó, végtelen pillanatban.
Azt akartam, hogy szenvedjen, ugyanúgy, ahogy én. Minden egyes kegyetlen percben, ami végeláthatatlanul csak tart, tart és soha nem múlik. Soha nem enged a fájdalom.
Utálom, hogy ez vagyok.
Aztán elment.
Elszállt, megkönnyebbülten, mintha soha az életben nem szennyezte volna a világ mocska.
Őrülten féltékeny voltam és én csak szúrtam és vágtam azt a testet, aminek már úgyse fáj. Semmise fáj...