Sírius után…

Sírius után…

Kijöttünk a Sírius kávézóból, mi voltunk az utolsó vendégek persze, kb éjjel 10.30 lehetett.

Az utcán álltunk és szenvedélyesen csókolóztunk, összeforrtunk már amennyire éjjel Pest utcáin ezt meg lehet tenni falnak dőlve…

Igen jól bemelegítettünk a Síriusba, nagyon tetszett a hely.

Igaz nem először jártunk ott, ez lett úgymond a titkos találkozóhelyünk.

Ha tudtunk minden pénteken ott találkoztunk titokban. Vagy próba előtt vagy azután.

Halkan odasúgtad a fülembe, hogy eszméletlenül sajnálod, de ma este nem tudsz elszabadulni, nem tudsz feljönni hozzám, vár a feleséged otthon.

Már így is cirkusz van néha otthon, most el akarod kerülni a konfliktust.

Mondtam persze érthető, semmi gond. Menj csak szépen haza, én is haza megyek, aludni szeretnék, pihenni. Tedd te is azt, ne legyen vita.

Erre nem szóltál egy szót se, tetszett, hogy nem reklamállak, nem hisztizek, nem féltékenykedek, elfogadom a szitut. Ezt az elejétől fogva tudom. Neked feleséged, nekem pedig férjem van, mi pedig szeretők vagyunk, ennyi.

Egy hirtelen mozdulattal elkaptad a kezem és elkezdtél húzni. Én szinte szaladtam utánad, hiszen olyan nagyokat léptél, alig bírtam a tempót, alig bírtalak követni.

Nem tudtam most hirtelen hová megyünk, de ok megyünk, megyek veled.

Ott a sarkon volt egy kis park, sötét volt, még a lámpák is alig világítottak. Egy pár régi piros fapad volt körbe és középen piros hinták meg egy kis homokozó.

Körben bokrok, fák, kis alacsony kerítés. Olyan igazi kis belvárosi park a gyerekeknek, időseknek, szerelmeseknek.

Leültél a legközelebbi padra, csend, nyugalom volt, sehol senki, gondoltuk. Csak egy-két járókelő, akik a sűrű bokroktól nem láttak minket.

Kinyitottad az övedet, lehúztad a sliccedet és egy laza mozdulattal elővetted a farkadat. Én ott álltam és néztem, hogy mit csinálsz. Csak annyit mondtál, gyere ülj bele szivi.

Nem kellett kétszer mondani, én az öledbe ültem, veled szembe.

Egy miniszoknya volt rajtam, harisnyával, csizmával, csini volt.

Széttépted a harisnyát, széthúztad a falatka tangát és már bennem is voltál.

Hosszú kabát volt rajtam, ami jól eltakart, meg így nem is fáztam. Rajtad is meleg kabát volt, kicsit már hűvös éjszaka volt. Melegített minket a ruha, meg persze a forró vágy, ami elkapott minket.

Nem volt a legkényelmesebb póz, de most ez volt a legmegoldhatóbb ebben a szituban.

Beindultak a mély sóhajok, nyögések, csókok, ölelések.

Nem vettük észre, hiszen sötét volt, hogy pár paddal odébb egy hontalan ember, egy férfi aludt kartonokkal betakarva.

A sóhajok hangjára ébredt.

Felült és kezdett rádöbbenni, hogy mi is történik pár méterre tőle. Ahogy mi egyre jobban egymásban élvezkedtünk úgy kezdett ő is felizgulni.

Kezdett beindulni a teste és a kartonok alatt nem tudott nem magához nyúlni.

Ránk masztizott éppen ott a parkban, ott a sötétben, tőlünk egy pár méterre.

Mi mit sem tudtunk arról, hogy ott abban a pillanatban valaki velünk együtt élvezkedik.

De szerintem, ha tudtuk volna sem hagytuk volna abba.

És akkor ott egyszerre mind a hárman elélveztünk. Nem hallottuk, hiszen mi egymással voltunk elfoglalva. Ilyenkor kizárunk mindenkit és mindent, most is így történt.

Majd rádborultam, te pedig szorosan öleltél, a karjaidba zártál.

Felálltunk, felöltöztünk és elindultunk.

És akkor odalépett hozzánk ez a hajléktalan férfi.

Meg is ijedtem hirtelen, de nem akart semmi rosszat. Csak annyit mondott, ‘’nagyon szépen köszönöm, már rég nem volt részem ekkora élményben’’.

És akkor értettük meg, hogy ő végigasszisztálta, végighallgatta a mi kis spontán szabadtéri szexjelenetünket.

Nem bántuk, sőt miért ne. Hát ennyit ő is megérdemel…

Mosolyogtunk egyet és elkezdtünk vele egy kicsit beszélgetni.

Kérdeztük, hogy hogyan került az utcára, mióta él így és mire lenne most éppen szüksége.

Elmesélte, megható, fájdalmas életútja volt. Azt mondta ma még semmit nem evett, nagyon éhes.

Egymásra néztünk és ugyanabban a pillanatban elővettük a pénztárcánkat és adtunk neki egy pár napra elegendő pénzt kajára.

Ennél többet nem tehettünk érte és minden jót kívántunk neki.

Ahogy ki akartunk lépni a sötét parkból, épp elöttünk suhant el egy biciglis éjszakai rendőr.

Gondolom felügyelte, hogy senki nem paráználkodik itt-ott, vagy éppen a parkban.

Ránk nézett mosolyogva és kellemes estét kívánt.

Mondtam köszönjük már meg volt!