Mese

Hol volt, hol nem volt, volt egyszer egy együgyű, ostoba szabólegény. Mindenki csodálkozott, hogy eddig még nem ette meg és nem vitte el semmi, dehát őt nem az eszéért szerették. Minden szabást, varrást elvállalt, csinálta szorgalmasan, a munkái azonban szart sem értek. Az emberek eleinte bosszakodtak, aztán, jóindulatú mosolyok kiséretében simogatták meg buksi fejét , és az általa gányolt szarokat elvitték egy hozzáértőhöz megcsináltatni. Az idő múlásával elkezdték ajnározni, hogy ne érezze magát nagyon rosszul, és ettől ő igen boldog lett. Ahogy telt múlt az idő, lassan megszokták a hülye, ámbár igen szorgalmas legényke dolgait, hagyták, sőt bátorították, mert azt gondolták ezzel segítik az ő kis életét egyenesben tartani. Bátorították, ajnározták, a háta mögött meg összemosolyogtak.
Telt az idő, a mi hősünk szép lassan el is hitte magáról, hogy gyakorlatilag az ő seggén megy át az egyenlítő.
Ennek tudatában egyre drágábban és drágábban dolgozott, feltételeket szabott, ő mondta meg, hogy a menyasszony milyen ruhában fog férjhez menni, szóval felpattintották egy kb. öt számmal nagyobb lóra .
Történt egyszer, hogy a király pályázatot írt ki ünnepi palást készítésére, hatalmas jutalom fejében.
A mi hősünk látta TV-ben a reklámot, fel is kerekedett és megkreste mindazon ismerősét , akik őt annyira ajnározták.
Ismerősei úgy gondolták, segítenek neki a pályázat összeállításában, beadásában. Vállvetve dolgoztak, hogy a határidőre elkészüljön a pályázat.
Hősünk boldogan vitte a postára az elkészült pályázatot, hívei által kitöltött tértivevénnyel felszerelkezve.
Telt múlt az idő ismét , és egyszer csak Jóska, levelet hozott a posta .
A levélben, amit a szomszédja olvasott neki fel, az állt, hogy a király által kiírt pályázat sikeres volt, ő nyerte meg.
Határtalan boldogság öntötte el kicsi szivét, menten el is híresztelte, hogy ő ugyebár megmodta.
Elkezdte megvarrni a palástot, a saját képsségei szerint.
Lassan közeledett a határidő, és ő szorgalmas hülyeként éjt nappallá téve dolgozott, hogy kész legyen.
Elhatározta, hogy személyesen viszi el a királynak a palástot.
Szépen felöltözött, a maga varrta ruháiba, a falu lakóinak éljenzése mellett felült a postakocsira és elindult a királyi várba.
A falu egy darabig várta, hogy visszaérkezzen és elmesélje, hogy is történtek a dolgok, de az idő telt a derék egügyű szabólegényről azonban semmi hír nem érkezett.
Egy eldugott TV csatornán egyszer csak a kocsmáros felfedezte , hogy a palástvarró pályázat elbírálásra került.
Végighallgatta, és a kisbíróval kidoboltatta, hogy a falu népét várja a kocsmába, mindenki az ő vendége lesz.
Meg is érkeztek szép lassan, az ajnározók, a buksisimogatók, mindenki ott volt.
Ekkora kocsmáros közölte, hogy a hírekben látta, hogy a palástvarró verseny győztesét a király karóba huzatta, mert a palástnak gyakorlatilag köze nem volt a pályázatban kiírtakhoz.
Az összegyűltek megitták a sörüket, csendben hazamentek és elkezdtek keresni a faluban valakit, akit ismét el lehet kezdeni ajározni.
Itt a vége fuss el véle.