Ezt igérem

Találkozunk, te csendben jössz velem, nem beszélünk, minek. Csendben ülsz az autóban, amikor megállok, rámnézel kérdően. Szállj ki. Kiszállsz, várod, menjek előre. Kinyitom az ajtót, bent csend és sötét.
Felkapcsolom a lámpát.
Üres szoba középen egy csiga a plafonról, két kampó a padlóban.
Vetkőzz.
Szó nélkül dobálod le a ruháidat szerteszét, mert várod, várod, amiről még fogalamd sincs mennyire fog fájni.
Nagyon.
Kezeid a kötélben, a csiga már húzza.
Lábaid szét, a kampókhoz kötve.
Kikötve állsz, meztelen testeden izzadtságcseppek, puncid összeszűkült. Félsz.
Most én vetkőzöm, hogy lásd a jelmezt. Álarcot húzok, átláthatót, lásd a szemem és a mosolyom.
ELőveszem a csipeszeket, először a nyelvdere három körmös, aztán a ragasztószalag, mert csendnek kell lennie.
Aztán a melleidre, a vágyakozóan ágaskodó bimbókra és a bimbóudvarra is. Bőven.
Puncikra, kis és nagyajkakra.
Már látom a szemdben a rettegést.
Jön a kedvenc eszközöm.
Ütlek elöl, hátul, körben, melleidet, puncidat, hátadat, lábaidat kezeidet.
Ütlek.
Már fáradok, de látom a szemd, és látod az enyémet.
Ütlek.
Nem serked vér, nem szakad bőr, mert a kedvenc kiméletes, de nagyon fáj.
Ültek.
Látom a szemed.
Ellenkeztél, nem hitted el.

Öt név van a tarsolyomban, akivel szivesen megtenném, és csak én élvezném. (SA)