2018. 01. 26. 21:20 | Megjelent: 1180x
"Este van este van: kiki nyúgalomban"
Na ez a baj a nyugalomban! Vagy nem nyugalomban, hanem nyüzsögve? Ki tudja? Ki így? Ki úgy?
Viszont elgondolkodtam/elgondolkodtunk azon, hogy itt vannak-e olyan emberek akik tényleg komolyan gondolják-e azt, hogy társat/partnert/alkalmi kapcsolatot találjanak.
Nem gondolnám, hogy ezek az hölgyek/párok akikekkel beszélgettünk mind csak is arra utaznának, hogy elüssék a feles idejüket, de még is elgondolkodtató, hogy amikor arra kerül a sor, hogy oké akkor egy konkrét időpontot leegyeztessünk eltűnnek.
Miért jó ez? Miért nem merjük magunkat felvállalni. Itt ebben a közösségben ahol elvileg pont azért vagyunk, hogy a vágyainkat megélhessük?
Mi az ami embereket az utolsó lépéstől visszarántja?
Nem vagyunk bunkók, nem vagyunk agresszívek, nem vagyunk tolakodóak. Tudomásul vesszük, hogy a másiknak is van élete, de amikor eltelik 2-3 hét és ráírunk az előtte beszélgető partner jelöltre még neki áll feljebb miután eltűnt mint szürke csacsi a ködben?
Nem értem. Valaki felhomályosítana?
Hozzászólások (27)
"Az igazi változás nem akarásból születik. Fogadjátok el a valóságot, és a változás magától fog beállni."
"Azt mondta a Mester:
- Haj, könnyebb utazni, mint megállni.
A tanítványok persze tudni akarták, hogy miért.
- Azért, mert amíg utazol valamilyen cél felé, addig álmodozhatsz róla. Amikor megérkezel, a valósággal nézel szembe." :)
Aztán majd ha átlépte a félelmeit jön, ha nem meg nem. S nektek se kell agyalni, mi legyen. Korrektnek tűnik?
De bocsi úgy gondolom nem csak a 25-30 korosztálynak vannak vágyai nekünk is, akár milyen hihetetlen. :-)
Tehát vonatkoztassunk el a kortól szerintem mivel még egyszer mondom nem a gyerekeink korosztályából keresgélünk. Pi
A kérdésem mondjuk nem csak az itt lévőkre vonatkozik mert, ha tovább gondolom akkor ezek az emberek egyébként hogyan ismerkednek hogyan tudnak kapcsolatokat teremteni a normál való életeben. Most itt egy társkapcsolatról beszélek nyilván. Szerintem ott is lehetnek gondok vagy az nem okoz problémát. De ha ilyen vágyaim vannak akkor pont ez a hely az ahol lehetne tovább lépni vagy nem?
És hogyne azt is elfogadom nem vagyunk egyformák van akinek hosszabb idő kell hozzá.
És az is lehet csak nekünk volt ilyen szerencsénk, hogy pont ezekbe az emberekbe futottunk bele, na de mindig? :-) Pi
Emberek vagyunk mi is. Sem én sem Sa nem vagyunk modellek.
A beszélgetéseinkben mindig és minden körülmények között törekszünk a másik felet megismerni, a vágyaival határaival tisztába kerülni. Többször nyomatékosan felhívva a figyelmet arra, hogy semmi nem történhet amit ő nem akarna.
Nem gondolom, hogy egy találkozás ami elsőre tényleg csak is arról szólna, hogy face to face is meg van a szimpátia ennyire félelmetes lenne. Ennyire nem mernek emberek leülni egymással szemben kötetlenül egy kávé és süti mellett beszélgetni. És még idáig sem lehet eljutni, még ezt sem vállalják be, már ettől megfutamodnak és eltűnnek.
Azt hiszem elég jó receptorokkal sikerül azokat a megkereséseket kiszűrni akik tényleg csak unalom űzésből (és most finom voltam és nőies) vannak itt. És még is. Nagyon elszomorító a helyzet. Pi
Kolléganőm ismerkedett a neten. A fickó aki írt neki nagyon szimpatikus volt. Küldött egy fényképet amit persze nekünk is megmutatott, tényleg rendben volt az illető illett is a kolléganőmhöz. Minden nap több levélváltás, aztán telefon, majd eljött a találkozó.
Kollegina odament az étterembe 18:00-ra, leül...vár. 18:15 sehol senki. De egy kb.150 kg-os 180 cm-es fickó nagyon nézi. Az akit várt 180 cm/80 kg. 18:20-kor felhívott, hogy ott van a pasi sehol. Mondom neki, hogy csörgesd meg, hátha valami történt ha nem veszi fel akkor pedig menj el. Így is tett. Felhívta a fickót...meglepetésére a 180 cm-es 150 kg-os vette fel a telefont majd azt mondta: " Itt vagyok édes" büdös volt és ápolatlan. A kollegina megkérdezte tőle, hogy miért mondta,hogy 180 cm/80 kg...a fickó azt mondta, hogy azért mert azt hitte azt a pár kilót nem fogja észrevenni, egyébként a képen ő van 15 évvel ezelőtt...
Tehát aki nem megy el az azért nem megy el, mert nem olyan amilyennek mutatja magát. Tudja, hogy ezért elutasítást fog kapni ezért sunnyog...tudod a monitor mögül minden könnyebb...
Saját maguk felé nem éreznek teljes felelősséget. Aztán bekerül a képbe más, onnantól kezdve teherként gondolnak rá.
Inkább eldobják az egészet.