Neo Citrátos szerelem

Elmélyülni a szerelemben egy torokgyulladásos kora őszi estén.

Ha nem ismersz valamit, akkor nehéz megérteni.
Egy érzés, ami egész nap perzsel, átjár, boldoggá tesz.
Körülölel, mintha nem is én lennék.
Lebegek a földön és ha távol is vagy
Mégis közel a szívemben.
Nem múlik, nem egy pillanat csupán
Mindig így érzek, csak erősödik.

Ha nem látod és nem érzed, olyan mintha nem is létezne.
De nem is hiányozhat az, amiről nem tudsz.
Csak remélheted, hogy van valami.
Amiről ezer meg egy szerelmes vers szól.
És mikor elérsz egy kort, arra gondolsz, hogy a semmit kerested.
Mert nem találtál mást, mint egy pillanatnyi múló gyönyört.
Álmaid porladnak szét, ameddig nem marad csak maga az üresség.
Majd mikor felismered, hogy nincs több te menni készülsz.
Ez, ami eldobható.
Mégis a hamu között megcsillan valami.
Maga a remény az utolsó szikrájával.
Mert még ember él a földön az remél.
Nem álmokat építettem vagy, déli bábot kergetem.
Valami igazit találtam és igen, levadásztam.
Mert olyan vagy számomra, mint a víz a felperzselt földnek.
Az élet ott bújik meg benne.
És te egyetlen csókoddal életet adtál holtan fekvő, kiszáradt szívemnek.
Mintha a születésemnél elfelejtett volna megdobbanni.
De mióta ismerlek, érzem ahogy ver és megtölti testem az élettel.
Az írásaid engem szólítottak.
Mint a végtelen rideg tél utáni meleg napsugár.

Sally