Férfiak és fáziskésés

...olyan,de olyan nyomorultak tudtak lenni...hogy szinte már szánnivaló.De nem szeretem a szánalmat,a sajnálatot sem,mert mindkettő szó a hatalomról szól.Lefelé nézek,amikor sajnálkozom.Lenézem azt az embert,azért,amilyen helyzetben van.
Nem szánakozom,ha csak tehetem,nem.
Olyan ritkán adatott meg,hogy szerelmet érezzek...és fogalmam sincs,milyen az,amikor elém áll és azt mondja: én is téged és hagylak,hogy szeress engem.
SOHA nem történt ilyen.Ellenben a minden eszközzel való ellenkezés és bebizonyítása az ellenkezőjének,hogy márpedig te tök hülye vagy és amúgy se érzek semmit és bármit csinálsz és akármennyi szeretetet adsz,én akkor sem. Bárhogyan,bármi áron,de bebizonyítom,hogy az nem úgy van.
Először hiszed,hogy ez mindent legyőz....aztán elszomorodsz,aztán hisztizel,sírsz...míg végül belenyugszol,hogy megint egy idióta,akinél sokkal jobbat érdemelsz...francokat!!!
Magadnak intézed ezeket. Amikor nem tudsz olyat találni,aki veled egyenrangú,felnőtt férfi módjára viselkedő ember.
Telnek az évek...15 év telik el egy karmikus szerelem vége óta,amiről írtam korábban...és találkoznunk kellett tavaly nyáron,ő közben 60 éves lett,öreg ember. Én meg....szinte semmit nem változtam. És egy rántotthús fölött fogta a kezem..."Katám"
" annyit bántottalak...mért voltál mindig jó hozzám? te tartottál életben,erre nemrég jöttem rá....meg tudsz nekem bocsájtani?...annyit,de annyit veszítettünk,hogy elengedtelek"
....sírt nekem.... és már nem tudom,mit szerettem benne....
Csak...végtelen hála volt a szívemben és kezet csókolt...meg én is neki és csak egy köszönömöt tudtam kinyögni.
Nem sorolom....a többi kettőt...nem voltak sokan,akik hosszú évek után értették meg,hogy sose lesznek boldogok.
Annyira nem tudunk jól szeretni....és annyira féltek szeretni....
De minden beismerés-még ha 100 év után is jön el,azt jelenti,hogy érdemes volt.
Nem visszahozható,de értékes idő. Minden pillanat,amiben boldog voltál....áldás az életünkben. Köszönet érte.