Megélni önmagam

Néhány napja kérdezte tőlem egy ismerősöm,hogy mennyire tudom megélni a vàgyaim,identitàsom?
Vajon mennyire? Előfordult-e bàrmikor az életem során,hogy ez megtörténjen?
Kb.soha.
Lehetetlen.
Egyszerűen nem zúdíthatom rà senkire önmagam. Nem azért,mert olyan különleges vagyok...hanem mert annyira sokféle és összetett.
Magamnak magamat is nehéz elviselni, nemhogy bàrkivel megtegyem ezt.
Ha a néhány cseppnél többet adok a talàlkozàsaim soràn, mindig menekülés van.
Ha semmit nem adok...olyan szinte soha sincs,akkor rosszul érzem magam.
Eltűntek az érett személyiségek a vilàgból vagy foglaltak.
Jàtszmàzni,tagadni kell mindent.
Összerezdülést,vàgyat,kémiàt,megérzést,érzelmet....mindent,ami emberré tesz,felemel(ne), boldoggá tesz(nne).
Igen,ezek mind tesznek mindannyiunkat sebezhetővé, szerethetővé.
De nem ez lenne a cél?
Kitàrulkozva,magamat adva...ràd éreznem,mentàlisan, spirituálisan,testileg...
Amikor túlkattogva mindezt bezàrva magamban kalandoztam, sokkal többet voltam csalódottan szomorú,mint mostanában.
Persze most is belenyúlok a tutiba...de legalább megadom magamnak a sebezhetőség luxusàt,ami egy rohadtul felszabadító érzés. Ha csak egy alkalommal,akkor is.... lebegés,nyugalom.
Az utàna jövő pofàraesésen túllépni mégis sokkal könnyebb.
Fura...de ezt így hagyom,mert jobb így.