.

Amikor pàr óràt alszom és írnom kell....mert a mellkason feszíti szét minden érzés,ami ő.
Az összes gyengesége,sebezhetősége,szomorúsàga,magànya....a csupa nagybetűs szerelem.
Amikor elönt ez így mind és megrendülsz.
Tudod,hogy melletted nem ilyen lenne és mégis elengeded.
Nem mutatsz màsik utat,nem àllsz mellé.
Pedig ölelnéd...szavak nélkül.Megnyitva magad,mint először.
Az ész és a szavaink mindent tönkretesznek,amit a lelkünk olyan magàtól értetődően tenne meg.
Utàlom ezt és most mégis hagyom,hogy az eszem tegyen pontot ennek a végére.