Magány

Nap nap után rácsodálkozom,hogy mivé lesz a világ körülöttünk.Mivé leszünk mi is,ahogy teljesen tönkreteszi az emberi kapcsolatokat-ami eddig sem volt igazán frankó-az internet,a rohanó világ.
Társkeresőzöm néhány hónapja,külföldi oldalon először.
Az egyik megdöbbenésem,amikor teljesen felcserélődött szerepekben vagyunk.Vagyis...ki hogy,részemről sose éreztem magam tökös csajnak és erre a kis időre már nem is tervezem.
Az,hogy 2 mondat után már dugjunk,ezen már senki sem lepődik meg.
De ezt lehet cifrázni is. Utazzak 150 km-t,vegyek ki szobát és vigyek magammal óvszert-mert ő úgyis elfelejti. Erre csupán egyetlen számomra aggasztó kérdés maradt: vajon a fél tank üzemanyag és a szoba+óvszer ára elég lesz, vagy a szopásért külön kell még fizetnem?
Illetve az illető hová sorolja magát ilyen igények után?
Ez szót sem érdemel.
A másik véglet a szorongó férfiak tábora,akik sosem fognak a személyes találkozóig eljutni.
És ezen belül vannak picit bátrabbak.Egyikükkel chatelek néhány napja.
Empataként egy rahedli infó átjön hozzám néhány fotó,mondat után is.Még személyes kontaktus sem kell hozzá. Amikor a magánya az én torkomat szorítja el és könnyem is csordul,pedig még le sem írta,hogy menjek át hozzá.
Amikor visszakérdezem,hogy mit szeretne? A válasz-nézzünk egy filmet összeölelkezve.Nem akarok mást.
Nem mentem....természetesen.Fel kell rá készülnöm.
Annyira kellene egymást szeretnünk.... nekünk,embereknek. Mielőtt kihal belőlünk minden,ami emberré tett bennünket.