Véletlenül megtalálva? - Őt kerestem

Nem kerestem görcsösen. Csak nyitva tartottam a szemem, hátha valaki más is érzi azt, amit én. Nem a játék izgatott, hanem a találkozás. Az a ritka, mély összhang, amikor valaki nemcsak engedelmeskedik, hanem bízik. Igazán. Teljesen.

Voltak próbálkozások. Subok, akik eljátszották a szerepet, de valójában csak menekültek valami elől. Vagy épp túl hamar adtak túl sokat, anélkül, hogy tudták volna, mit is jelent igazán odaadni magukat. Én többet akartam. Nem csupán kontrollt. Kapcsolatot. Olyat, ami a kötél alatt nemcsak testet, hanem lelket is érint.

Sokáig vártam, a remény halkabb lett.

Aztán megjelent Ő.

Egy szimpla értesítés. Egy új profil. Nem hivalkodó, de volt benne valami. Tisztaság. Sebezhetőség. Egy nő, aki tudja, mit keres, és azt is, mit nem akar többé. Meglepődtem, amikor előbb ő köszönt meg egy jelölést. Udvarias volt, kedves. Nem játszmázott.

Válaszoltam. Nem kérdeztem rögtön, mit szeret vagy meddig mehetünk el. Előbb azt akartam tudni, miért volt ennyire nehéz neki eddig. Mi tört el benne. És mit szeretne újra felépíteni.

Lassan haladtunk. Tudatosan. Megtisztelő volt, ahogy egyre inkább megnyílt. És közben én is megváltoztam. Nem egy Subot találtam. Őt találtam meg. A társat, akinek adni akartam a magam. A szabályaimat. A gondoskodásomat.

Az első találkozásunkat még most is érzem a bőröm alatt. A feszültség ott vibrált a levegőben. Nem félelem volt, hanem valami ősi, mély várakozás. Mikor kimondtam az első parancsot, figyeltem, ahogy reagál. Engedelmeskedett. De nem megszokásból. Akaratból.

Tőle kaptam meg először azt, amit mindig is kerestem, valódi odaadást.

Ahogy teltek a napok, úgy lett egyre biztosabb a kapcsolat. Nem mindig voltak kötelek, nem mindig voltak bilincsek. De mindig ott volt köztünk a dinamika. Az egyensúly. Az a csendes erő, amire építeni lehet.

Ő az én Subom lett.

Én pedig az Ő Domja.

Nemcsak az ágyban. Az életben is. A csendekben, az apró gesztusokban. Abban, hogy tudom, rám bízza magát. És én ezt a bizalmat minden nap megtisztelhetem.

Most már minden nap megélem azt, amit régen csak vágytam.

A parancsban a gondoskodást.

A kötélben a biztonságot.

A pillantásában az engedélyt.

Mert néha akkor találsz meg igazán valaki, amikor már nem keresel, csak készen állsz adni.