„A Zárt Szoba II.” – Feszülés és törés

Dom – 21:23

A teste remegett, de még nem a félelemtől. Inkább... a feszültségtől. A vágytól, amit nem elégítünk ki, csak fokozunk. Ez az egyik legszebb állapot egy subnál: amikor már nem tudja, mit akar jobban – hogy vége legyen, vagy hogy soha ne érjen véget.

A csipeszek lassan mozogtak rajta, minden apró rezdülésnél felerősödött az érzés. Nem kellett megrántani. A fájdalom akkor a legerősebb, amikor nem várja.

Letérdeltem mögé. A hátát néztem. A lapockák finoman mozdultak minden lélegzetnél, mintha szárnyak lennének. Egy korbácsot vettem elő.

Először a levegőt csaptam meg, mellette. A teste belerándult. Másodszor a combja mellett. Harmadszor eltaláltam. Finoman. De határozottan.

A nyögése csendes volt, elfojtott. Elnéztem ezt neki – most még.

– Számolod – mondtam.

– Igen, Uram – jött a válasz, egy apró remegéssel.

Tizenhárom ütés után abbahagytam. Nem a határát kerestem – csak a vágyát, hogy többet akarjon.

Odamentem elé. Feje lehajtva, szeme csukva.

Megsimogattam az arcát.

– Ha most azt mondod, hogy elég, kiveszem a csipeszeket, megoldom a kötelet, és lefekszünk egymás mellé. Szó nélkül.

Csend.

Hosszú másodpercek.

Aztán egy nagyon halk, de határozott hang:

– Nem. Még nem.

És akkor tudtam: most fog megtörni.

De nem úgy, ahogy mások hiszik. Nem könnyekkel. Hanem nyílással. Engedéssel. Most válik igazán az enyémmé.

Sub – 21:27

A korbács ritmusa lassan lett része a légzésemnek. Már nem számoltam. Nem úgy, ahogy ő kérte. Valójában már semmit sem tudtam pontosan, csak éreztem – mindent. Túl sokat. Minden hangosabb, melegebb, mélyebb lett bennem.

Az érintése az arcomon... az volt a legváratlanabb. Mint egy nyílás az egész szigorúságon át. A tenyerében megbújó gyengédség jobban megérintett, mint a kötél vagy az ütés.

Amikor választanom kellett, kis híján mondtam, hogy „elég”.

De aztán eszembe jutott, mit látott bennem. Amit én sem tudtam: hogy többre vagyok képes. Hogy a határ, amit érzek, nem a valódi vég. Csak egy kapu.

És amikor kimondtam, hogy „még nem”, a testem egyszerre feszült meg és lazult el. Mintha egy kódot mondtam volna ki, ami beindít valamit mindkettőnkben.

Most már nem csak én engedelmeskedtem neki.

Ő is vállalt engem.

(A történet hamarosan folytatódik)