„A Zárt Szoba” – Egy este két valósága

Dom – 21:04

A szoba csendes volt, gyertyafényben úszott. Amikor kinyitottam az ajtót, csak állt ott, mezítláb. Nem kérdezett. Jól tanult. Előrelépett, és lehajtotta a fejét. A haját ma hátrakötötte, úgy, ahogy kértem.

Nem szóltam hozzá. Csak a nyakán néztem a vékony kis eret, ahogy lüktetett. Nem fojtogattam, mégis alig kapott levegőt a várakozástól. Közelebb léptem és csak annyit mondtam:

– Hagyj magadból valamit a padlón.

És ő engedelmeskedett. Lassan. Szinte ünnepélyesen vetkőzött. Mint aki pontosan tudja, mi jön, de nem tudja hogyan.

A bokájára tekeredett a bugyi. Ott hagytam.

Lassan hátrakötöztem a kezeit. A kötél nem fájt neki de határozottan tartotta. Majd a térdeit is megérintettem. Nem kellett mondanom: már térdelt is

És akkor elővettem a dobozt.

Amit még soha nem látott.

A teste egy apró rezdüléssel válaszolt. Megérezte, hogy most valami új jön. És ezt szeretem a legjobban: amikor a tekintete elárulja, hogy fél – de mégis marad.

Sub – 21:11

Nem tudom, mennyi ideig vártam, mire egyáltalán megérintett. Perceknek tűnt. Talán óráknak. De nem is kellett hozzá érintés – a hiánya is elég volt, hogy elolvadjak. Már akkor nedves voltam, amikor kinyitotta az ajtót. Nem nézett rám, mégis minden porcikámban ott volt.

Amikor odalépet hozzám, és megkötözte a csuklóm, olyan volt, mintha minden eddigi gondomat is elszorította volna vele. Csendes lettem. Tiszta. Csak ő volt. És az akarata.

A doboztól megijedtem.

Fémet hallottam benne. Valamit, amit még nem próbáltunk. A testem megfeszült. De nem tiltakoztam. Nem kérdeztem.

Csak vártam.

A csipesz hideg volt. A mellbimbóm szinte azonnal reagált. A nyögésem meglepett engem is. Hangosabb volt, mint akartam.

És miközben mozdulatlanul térdeltem, ő megkerült. A nyakamba hajolt, és belesúgta:

– Ma nem fogsz elélvezni. Csak reszketni.

És akkor tudtam: ez az este nem a gyönyörről szól majd.

Hanem róla.

(A történet hamarosan folytatódik)