Nem vagy egyedül

(Reakció erre: Kiégés)

Szia.

Először is: nagyon is rendben van, hogy így érzel. Ami most benned van, az nem hiszti, nem túlreagálás – ez fáradtság, csalódottság, és egy adag jogos düh is. Jogod van hozzá, mert őszinte voltál.

Azt mondod, előre figyelmezteted az embereket – és igen, ez az egyik legbecsülendőbb dolog, amit valaki tehet. Tisztán kommunikálni. Mégis, sokan úgy lépnek be a másik életébe, mintha az nem is számítana, mintha majd ők „kivételek” lennének vagy „megváltoztatnak” valamit, amit ők csak egy apró furcsaságnak látnak. Aztán mikor szembesülnek a valósággal, meghátrálnak – nem azért, mert veled lenne baj, hanem mert ők voltak felkészületlenek. És ezt nem vállalják fel, inkább ignorálnak, mint az a srác, aki veled találkozott.

Megértem, hogy elgondolkodsz azon, vajon a nehézséged az élő beszélgetésben elvette-e a kedvét. De kérlek, ne vállald át teljesen mások csalódását vagy gyávaságát. Az, hogy valaki nem bír pár perc csendet, vagy nem érti meg, hogy az intimitás és a kapcsolódás nálad időt igényel – az az ő szegénységi bizonyítványa, nem a tied.

Azt is megértem, hogy eleged van abból, hogy neked kell kezdeményezni, hogy te vagy az, aki „hódít”, miközben belül talán pont arra vágynál, hogy valaki téged válasszon, úgy igazán.

Nagyon is jogos, hogy szünetet szeretnél tartani. Ez nem a feladás jele – ez az öngondoskodás egyik formája. Visszavonulni, amikor túl sok volt, és újra erőt gyűjteni az bölcsesség. Nem kell mindig „keresni” valakit. Néha az is elég, ha hagyod, hogy azok, akik tényleg látni akarnak téged, megtaláljanak. És közben te is újraépíted magadat – nem valaki más kedvéért, hanem a sajátodért.

Az, amit a korosztálybeli ismerkedésről írtál, is nagyon ismerős sokaknak. Valahogy a komolyságot sokan későbbre tolják, (tudom) mintha csak majd akkor lehetne „igazán kapcsolódni”, ha már mindent kipróbáltak. Te viszont most is komolyan gondolod, és ez más pályán mozgat téged. De ettől még nem vagy kevés, sőt. Csak nehezebb olyanokat találni, akik ezen a pályán mozognak.

És igen… borzasztóan fárasztó, amikor már sokadszorra hallod ugyanazt: „rendes vagy, de…”. Tudod, mit jelent ez valójában? Hogy nem veled van a gond, hanem az emberek nem tudják, mit kezdjenek a valódisággal. Ők lehet valami másra vágynak, és azt hiszik, az ő vágyuk az etalon.

De te nem vagy „második opció”, nem vagy „valaki, aki majd egyszer jó lesz valakinek”. Te most is értékes vagy – nem majd, ha valaki marad, hanem most. És ha eddig senki nem tudott maradni, az nem a te hibád. A te dolgod az, hogy őszinte maradj magaddal, és ne engedd, hogy ezek az élmények újraírják, hogy mit gondolsz magadról.

Szünetet tartani szabad.

Megfáradni szabad.

Újraépíteni magad szabad.

És ha úgy érzed, most senki nem ért meg:, hidd el vannak. Nem vagy egyedül.