Felejthetetlen este a Szubom szemszögéből

Napközben meglepett a Domon és csak azt mondta:

– Ma ne viselj bugyit. És ne kérdezz semmit.

Nem tudtam, mi lesz, de megszoktam már, hogy nála a csend is utasítás. Felvettem a kabátom, és elindultam. A szívem azóta vert gyorsabban, amióta az üzenetét megkaptam. A testem reagált. A combjaim között forróság gyűlt, de nem mertem hozzáérni. Az is tilos volt. Tudta, mikor kell csak egy szót írni, és bennem máris elindult az engedelmesség.

A lakásajtó résnyire nyitva. Beléptem. Félhomály, gyertyák. Halk zene. Aztán mögöttem egy hang, amitől minden izom megfeszült.

– Térdelj.

Letérdeltem. Szó nélkül. A parketta hideg volt, a lehelete meleg a nyakamon. Lassan végighúzta a kezét a hajamon, majd elővett egy fekete selyemkendőt. Megkötötte a szemem. Vakon vártam.

A következő érzés: kötelek a csuklómon. Precíz, szoros, mégis gondoskodó. A kötelek nem fájtak – épp csak jelezték, hogy most már nem vagyok önmagam. Az övé vagyok.

Kezét a torkomra tette, és suttogott:

– Ma te nem kérsz semmit. Csak kapsz.

A hátamat a falnak fordította, és úgy kötött ki, a karjaim a fejem fölé kerültek, a bokáim szétfeszítve rögzítve. A testem ki volt szolgáltatva, de nem féltem. Épp ellenkezőleg. A szívverésem és a vágyam ritmusa összefonódott. Elvesztem benne.

Majd csend lett. Teljes csend.

Aztán egy másik kéz érintett meg. Egy másik energia. Finomabb, nőiesebb.

Megremegtem. A selyemkendő alatt a szemem tágra nyílt volna, ha látnám. Nem értettem. Ki ez?

– Ő az ajándékod – hallottam az Ő hangját hátulról. – A kívánságod, amit nem mertél kimondani. Ma ő is használhat téged.

A nő végigsimította a mellem, majd lejjebb csúszott. A kötelek tartották meg a testem, miközben az elme elveszett. Szavak nem voltak többé. Csak sóhajok, nedvesség és két különböző kéz – az egyik ismerős, a másik új. A dominanciájuk eltérő volt, mégis tökéletesen egymásra épültek.

A vége felé már nem tudtam, kihez tartozom épp – de nem is akartam tudni. A kontroll elvesztése volt a legtökéletesebb kontroll.

Utószóként:

Egy ilyen este nem csupán játék. Az a fajta engedelmesség, amit kötelék és bizalom tart össze, nem tanítható… csak átélhető. És ha egyszer valaki így nyílik meg – már soha többé nem lehet ugyanúgy bezárni.