A tudomány szerepe a BDSM közösségben életében és megítélésében szerintem nagy jelentőséggel bír, – de vajon mit nevezhetünk valóban tudományosnak? És mennyire vagyunk elfogulatlanok, amikor saját közösségünket kell górcső alá vennünk?
Úgy gondolom, hogy a magyar BDSM Közösség életében fordulópont volt, Gyimesi Andi, szexuálpszichológus MoF-ban tartott előadása (nekem nagyon tetszett és kifejezetten inspirált, mivel azonban én filozófus vagyok, úgy gondoltam, hogy a saját szakterületem alapján viszem tovább a témát). Több szempontból is. Hadd emeljek ki csak egyet: az előadás után legalább 1 tucat ember emelte ki a tudományosság fontosságát a BDSM-ben. Idáig én nem nagyon láttam ilyen erős és nagymértékű kiállást a tudományosság fontossága mellett. Már, amikor a BDSM került szóba.
Azonban a tudományosság kapcsán két felvetésem is van:
1, Mi számít tudományos bizonyítottnak?
1, Sokan hivatkoztak arra, hogy valami tudományosan rendben van, vagy éppen nincs rendben. Hogy ez mennyire bonyolult kérdés, arról saját, szakmai tapasztalatom van. Több mint 10 évig fordítottam komoly, orvosi szövegeket a derék, nyaki és váll fájdalmak diagnosztizálása és kezelése kapcsán.
Tekintélyes szaklapokban megjelenő, nemzetközi, nagymintás cikkek mondtak gyakran jelentősen ellent egymásnak, ezekben a témákban. A doktornő, akinek fordítottam nem egyszer kapta fel a vizet, mert egy adott cikkben teljesen más kezelési protokolról írták, hogy hatékonynak tűnik/bizonyult, mint amit ők alkalmaztak a klinikán.
A gerinc problémákat pedig jóval régebb óta és százszor (vagy még többször) szélesebb körben kutatják, mint a BDSM-et, mégsincs a mai napig sincs konszenzus számos derék, nyaki, váll vagy egyéb mozgásszervi fájdalom eredetét, és kezelését illetően.
2, Minden embernek saját csoportja felé hajlik a keze?
BDSM körökben gyakori állítás, hogy mi értelmesebbek, empatikusabbak és úgy általaban jobbak vagyunk, mint az általános társadalom tagjai. Szerintem ez az állítás két tényezőre vezethető vissza. Amikről tabu beszélni.
A, Egyfelől arra az általános jelenségre, hogy minden társadalmi csoport az őskor óta jobbnak tartja magát, mint más csoportokat, és aki kibeszél ebből a kórusból, azt nem szokták jó néven venni (kedvenc példám Szókratész, ha már filozófus vagyok, de lehetne említeni akár Pocahontast, akár Jeanne d’Arc-ot, Husz Jánost és sokakat másokat)
B, Másfelől ott van egy kutatás 2013-ból Wismeijer-től és munkatársaitól (Psychological Characteristics of BDSM Practitioners), amire hazai BDSM körökben a kinky pszichológus előszeretettel hivatkoznak, mert ez a kutatás azt mutatta ki, hogy a mi csoportunk legalább olyan jó, de bizonyos pszichológiai szempontokból még jobb is, mint az általános társadalom tagjai.
Nem tudományos kutatás ugyan, de 13 éve vagyok a BDSM Közösség tagja és sokfelé megfordultam (több országban is, Magyarországon is több városban) kinky eseményeken, és tapasztalataim illetve olvasmányaim alapján arra a következtetésre jutottam, hogy a BDSM Közösség teljességgel leképzi az adott ország általános társadalmát.
Például: ha egy társadalomban nagyobb az általános elfogadás mértéke, úgy az adott ország BDSM társadalmában is az. Ha egy adott társadalomban magasabb a családon belüli erőszak aránya, akkor ez a BDSM körökben is ugyanúgy magas arányú lesz. Ha egy adott társadalom felvilágosultabb, és magasabb szintű a női egyenjogúság, jobb a nők szociális és edukációs helyzete ott magasabb a (lifestyle) domináns nők aránya.
Ezek természetesen csak saját, ám nagymintás benyomásaimból levont, szubjektív következetések. Nem állítom, hogy igazak, viszont azt gondolom, hogy Wismeijer következtetései hízelgőek a mi társadalmunk számára ezért könnyen utat találtak maguknak, mert ki ne szeretne a hízelgésben megmerítkezni? Ha ezzel szemben azt állítom, hogy a BDSM alapvetően egy evolúciós-szocio-kulturális jelenség az egy sokkal prózaibb és jóval kevésbé hízelgő álláspont. Ez viszont még nem jelenti azt, hogy kevésbé igaz.
Lehet, hogy jobbnak látjuk magunkat, mint az általános társadalom tagjait, de ha valóban tudományos megközelítést szeretnénk, lehet, hogy fontos lenne elfogadnunk, hogy a valóság nem féletlenül lesz mindig hízelgő számunkra.
A BDSM spirituális aspektusairól pedig még nem is beszéltünk. Ha már megemlítettem a témát, az érdeklődöknek néhány izgalmas írás és interjú:
A BDSM, mint spirituális rituálé
BDSM és keresztény spiritualitás
Hozzászólások (0)