A valóság 50 árnyalata

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » A valóság 50 árnyalata
RisleyAddix
Törölt felhasználó
02. 20. 17:13 | Megjelent: 209x
A facebook-on régen terjedt egy mém, ami egy filozófust hasonlított össze egy villanyszerelővel, magasan az utóbbi javára. A világ leegyszerűsített szemlélése hozzá segíthet bennünket egy nyugodt, kiegyensúlyozott élethez, de a valóság megismerésétől távolabb visz bennünket.

Nyilván a világról mindent senki sem tudhat, csak Isten, de vallásfilozófiai dimenziókba ne menjünk bele, hiszen ez csak egy blog, nem egy könyv, de még csak nem is egy könyv fejezete.

Láttam egy másik mémet is, igaz azt csak egyszer, amin ott van Szecska Mester (aláríva, hogy philosophy), aki felneveli a teknőcöket, akik alá az van írva, hogy sciences (tudományok).

Az első képen Szecska Mester fogja a kis teknőcök kezét, a másodikon pedig a felnőtt, harcosok támogatják az öreg Szecskát.

A filozófia számomra elsősorban krtikus életszemléletet adott, illetve az emberek és a világ sokrétűsége felé nyitott kaput. Abból pedig, hogy valaki filozófus nem következik, hogy semmi máshoz nem ért. És ha jól tudom jelenleg Magyarországon jelentős munkaerőhiány van, de ebbe ne menjünk jobban bele, mert veszélyes vizekre eveznénk.

Érdekes egyébként a filozófiatörténet is, amiben Descartes-ot szokták sokan kiemelni az állatvédők közül, mivel már saját korában is elmaradott nézeteket vallott ezen a téren, míg sok más dologban úttörőként tartják számon.

Miért hozom szóba ezt? Nemrég ivartalanították az egyik macskánkat: Puma cicát, aki nálam lakik a varrat szedésig. Eddig is jóba voltunk, de most, hogy én vigyázok rá, amit ő is érez úgy látom sokkal bensőségebb lett a kapcsolatunk.

Sokan mondják is, hogy egy állat érzi, ha valaki meg akarja menteni. Igaz itt nem volt szó konkrét megmentésről, de éreztem és tudtam, hogy fájdalmai vannak egy ekkora műtét után.

A valóságot természetesen mindenki úgy szemléli, ahogy szeretné akár társadalmi, akár biológiai, akár szubatomi szinten, de ha valaki mondjuk fél a cápáktól, attól még nem lesz igaz, hogy a cápák a legveszélyesebbek az emberre, ami az állatokat, vagy a természetet illeti.

Rá is kerestem, hogy melyik állatok a legveszélyesebbek az emberre, és meglepő, illetve általam idáig nem is ismert fajokra bukkantam.

Első helyen magasan a szúnyog szerepel (feltételezem a Malária és egyéb trópusi betegségek terjesztése okán).

A listában szerepelnek az emberek a második helyen, ezt azonban tudjuk. Jobb lenne, ha nem így lenne.

Harmadik helyen a kígyók állnak, míg negyediken a kutyák. Engem még gyerekkoromban ölt meg majdnem Simon Tibiék Rottweilere, Balu kutya, mert türelmetlen voltam. Azóta is tartom a távolságot ettől a fajtától. A statisztikák alapján azonban úgy látszik, hogy a távolságtartásom akkor is megalapozott lenne, ha nem támadott volna rám gyerekkoromban egy rotweiler.

Statisztikák szerint ugyanis az emberre nézve a Rotweilerek a 2. legveszélyesebb kutyák az Egyesült Államokban.


Általánosságban az állatokra visszatérve hatodik és a hetedik helyeztet emelném még ki:

Számomra meglepő módon a hatodik helyen az édesvízi csigák állnak, amik a rajtuk élősködő paraziták által válhatnak halálos fegyverré számunkra. Azért is meglepő ez, mert sokkal inkább a medúzákra gondoltam volna. Ebből is látszik, hogy mennyire formálja a kultúra a valóságról alkotott elképzelésünket. (ld. pl. a Némó nyomában című mesét)

Hetedik helyen pedig a vérszívó rablópolosoka (angolul assasin bug / bérgyilkos bogár) áll, ami olyan parazitát hordoz magán, ami az emlősökre nézve igen veszélyes Chagas-kórt terjeszti.

Visszatérve a kígyókra: Magyarország nem Ausztrália, nálunk viszonylag kevés mérges kígyó él, ezért nem kell kettécsapni a kertben megjelenő kígyót, ami valószínűleg vízi, vagy erdei sikló, és az emberre teljesen ártalmatlan.

A cápákra visszatérve: én is félek a cápáktól, de tavaly mindössze 69 cápatámadás volt világszerte összesen, amiből 14 volt végzetes kimenetelű. Ezzel szemben a korábban említett medúzák nagyjából évente 50-100 ember vesztét okozzák, ami bár sajnálatos, jóval elmarad az édesvízi csigák parazitái által okozott károkhoz képest.

A cápákhoz képest elefántok, a bordás krokodilok, de még a sokak által békésnek és cukinak tartott vízilovak, sőt a villámok is sokkal veszélyesebbek az emberre.

Még szerencse, hogy a tyúkok nem emlősök, de a poloskákat örömmel fogyasztják el. És még szerencse, hogy a világ sokszínű, és mindig tudunk mit tanulni róla/belőle.


Források:

https://en.wikipedia.org/wiki/List_of_deadliest_animals_to_humans

https://telex.hu/eszkombajn/2022/04/19/csiga-halal-bilharzia-vermetely-betegseg

https://hu.wikipedia.org/wiki/Chagas-k%C3%B3r

https://www.floridamuseum.ufl.edu/shark-attacks/yearly-worldwide-summary/

https://www.vaisala.com/sites/default/files/documents/Ron%20Holle.%20Number%20of%20Documented%20Global%20Lightning%20Fatalities.pdf

https://www.earth.com/news/jellyfish-kill-toxin-genes/

https://www.forbes.com/sites/niallmccarthy/2018/09/13/americas-most-dangerous-dog-breeds-infographic/

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.