Kicsontozott gerinc, csodás edukcáió

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » Kicsontozott gerinc, csodás edukcáió
RisleyAddix
Törölt felhasználó
02. 05. 20:32 | Megjelent: 214x
Eredetileg arra gondoltam, hogy írok egy blogot tele káromkodással, hiszen miért ne tegye meg az ember, ami jogában áll?

Átgondolva arra jutottam, hogy nem lenne értelme olyat írni, amivel nem adom önmagam. Izgalmas kérdés tovább az is, hogy kit és mi sért, illetve a szándék. Utóbbihoz mindössze két dolgot szeretnék hozzáfűzni:

- Egyszer valaki azt mondta, hogy őt zavarja, hogy sokat beszélek a tyúkjaimról. Más meg a Forma 1-ért, vagy a fociért rajong. Ez persze sérthet bárkit, de talán nem okoz senkinek különösebb gondot egy ilyen elfogadó társaságban, az érdeklődési körök sokszínűsége.

- Ha valakiben van gerinc, az beismeri mikor valakit szándékosan sérteget. A szándék kapcsán azonban egy középkori teológus és filozófus: Pierre Abélard azt mondta, hogy az ember szívébe csak saját maga és Isten lát bele.*

Én a diákjaimat mindig arra tanítottam, és tanítom most is, hogy szépen, kulturáltan fejezzék ki magukat. Ezzel persze rosszat tettem és teszek számukra, hiszen sokan meg vannak róla győződve, hogy az intelligencia egyik fokmérője az, hogy mennyire czifrán tudunk káromkodni.

Ha itt attól lesz valaki értékes mások számára, hogy a kocsisokat megszégyenítően átkozódik és szitkozódik én ezt elfogadom, de a sorba nem fogok beállni.

Remélem, hogy lesz olyan tanítványom, aki majd pozitívan fog engem emlegetni és nem úgy fog rám emlékezni, hogy az a fránya tanár, aki még csak nem is káromkodott előttünk soha!

Az oktatásról pedig több síkon lehetne filozofálni, többek közt a filozófia és a vitakultúra/vitatkozás oktatásának hasznosságáról.

Van egy hölgyeknek szóló tanács, mely szerint: ha szeretnéd tudni, hogy a választottad milyen ember is valójában, akkor figyeld meg, hogyan viselkedik egy pincérrel, egy takarítónővel, az állatokkal illetve a gyerekekkel:

Egyre többet dolgozom állatokkal, persze erről a virtuális térben akármit mondhatnék és annak ellenkezőjét is. A képernyőn keresztül nem látszanak sem a lovak, sem a tyúkok.

Ehhez pedig sok mindent hozzá lehetne tenni, így azt is, hogy a Közösség többi tagjával, hogyan bánik/hogyan kommunikál valaki.

Ha valaki úgy adja meg mások számára a tiszteletet, hogy személyeskedik és azt nem vállalja fel biztosan van benne logika, ahogy abban is, ha valaki a baszd meg, kurva-geci, rothadó banán héjas komposzt tengelyen mozog.

A sok sapioszexuális ember számára biztosan utóbbi a vonzó, hiszen a brutál káromkodás cunami, kizárólag a Mensa tagok sajátja.**

Elfogadom ha sokak számára ez a stílus, és a fent említett a gerinctelenség jön be. Ha ennél bárki számára sértőbb, ha gyakran tyúkjaimról beszélek: sajnálom.


* Aki pedig otthon van a filozófiatörténetben és a baromfik háza táján, az akár összefüggést is találhat a kappanok és Pierre uraság közt.

** Gyakran hallgatom az önkényes mérvadót, aminek egyik állandó szereplője: Horváth Oszkár, aki a Mens HungarIQa tagja is egyben. Lehet, hogy ritkán egy-egy káromkodás becsúszik neki is, de alapvetően szépen, és választékosan fejezi ki magát.

Hozzászólások (3)


Varnyu Törölt felhasználó
#459236 | 02. 06. 04:44
Köszönöm.
Törölt felhasználó
#459235 | 02. 06. 03:14
inkább olvasom a blogjaidat a tyúkjaidról és egyéb okos dolgokról, mint olyan blogot, ami tele van alpári káromkodással.
#459234 | 02. 06. 00:22
Van egy mondás, amely szerint "Ha igazán meg akarsz ismerni valakit, játssz vele!"

A "játékot" itt ugyan másként is lehet értelmezni, de ha az eredeti értelmében vesszük, abban az esetben ha a játék önfeledt, akkor a másik fél - függetlenül attól, hogy nő vagy férfi - előbb-utóbb fel fogja fedni valóját.
Káromkodik-e; milyen a temperamentuma; hogy bírja, ha veszít; milyen is valójában, amikor felszabadultan - kicsit talán megfeledkezve magáról - játszik.

... persze van erősen áthallássa a dolognak. :)