A fény empatikus harcosa?

Szerencsére az utóbbi időszakban úgy tapasztalom, hogy van itt is igény/kereslet a kritikus és intellektuális tartalmakra.

Tegnap néztük meg "asszonnyal" a Megdönteni Hajnal Tímeát, amiben szerintem Lengyel Tamás, és Szabó Simon nyújtották a legjobb alakítást. A film vége felé elhangzik többször is Simi szájából, hogy "Én vagyok a fényharcosa." Ezt egy Coelljó könyv hatására kezdi el mondani magára.

Persze lehet az ilyen írásokban is jókat olvasni, de korunkban rengeteg ember számára a felszínes mélységek jelentik az igazi értéket. EQ? Adott és elvárt, olvashatjuk itt számos adatlapon.

Nemrég volt egy blog, amiben a szerző azt fejtegette, hogy szerinte nem is olyan egyszerű dolog ez az EQ.*

A valóságban azonban az EQ és az empátia nem ugyanazok a dolgok. Lehet valakinek magas az EQ-ja, miközben alacsony az empátia szintje alacsony.

"Asszonytól" kölcsönkaptam Fritz Breithaupt, első magyarra fordított könyvét: az empátia árnyoldalait. Ez a kötet kritkusan veszi szemügyre ezt a viselkedést/érzületet, aminek az egyénre pozitív és negatív hatásai is lehetnek szerinte, de ez a téma megérne egy külön írást.

Mikor itt valaki azt írja, hogy a (magas) EQ adott és elvárt, szerintem valójában empátiára gondol, aminek valóban előfeltétele, hogy valaki magasszintű érzelmi intelligenciával rendelkezzen.

Azonban a valóságban úgy látszik, hogy az empátia általános szintje csökkenőben van. Legalábbis egy egyetemi hallgatókat vizsgáló tanulmány, 13737 személyt vizsgált meg 1979-2009 közt és az alábbi következtetésre jutottak:

" Az eredmények kiértékelése azt mutatta, hogy az empatikus törődés a a vizsgált évtizedekben jelentősen csökkent és pedig legfőképpen az elmúlt években, 2009-ig." - Fritz Breithaupt: az empátia árnyoldalai: 66.p.

A könyvben azonban van egy olyan állítás is, ami a BDSM szempontjából kifejezetten izgalams lehet, nevezetesen az, hogy aki más szenvedését élvezi, az azért lehet képes erre, mert bele tudja érezni/helyezni magát a másik helyzetébe. A könyv utolsó előtti fejezete végig erről a témáról az empatikus szadizmusról szól:


" Az empatikus szadista azért kínozza áldozatát, hogy együtt érezhessen vele, mert meg tudja érteni a megkínzottat és együtt tud szenvedni vele. Az empatikus szadizmus alapestére az a jellemző, hogy valaki veszélyeztetettbe hozza a másik embert vagy szenvedést okoz neki, ezt elősegíti, kívánja és elviseli azért, hogy empatikusan együtt érezhessen az áldozattal.

Az empatikus szadizmus mögött az az általános hajlam áll, hogy hogy megpróbáljuk kontrollálni a másik embert azért, hogy megérthessük őt értelmileg és érzelmileg." - i.m.: 154.p.

Az áldozat szó használata nem biztos, hogy szerencsés, de érthető, hiszen a szadizmust a köznyelvben és a tudományban is szokás negatív színben feltüntetni. Törekedjünk azonban az áldozat kifejezésen felül emelkedni és olvassuk úgy a szöveget, hogy embert/személyt képzelünk az áldozat helyére.

Ezzel pedig el is juthatunk Freud, klasszikus elméletéig miszerint szadizmus és mazochizmus nem létezhetnek egymás nélkül.** (ld. Három értekezés a szexuális elméletről).

A fény harcosától lehet, hogy ellentmondásos eljutni a Fekete múzeumig (lásd lentebb), és azt is elfogadom ha valaki szerint ez az írás kusza, vagy éppen fura.

Puzsér Róbert mostanában hangsúlyozta az önkényes mérvadóban hogy ma már a legfőbb érték a megkérdőjelezhetetlen önazonosság. Mindegy, hogy ez miben merül ki. Ha valakinek abban, hogy ő csak böfög és szellent egy valóság show-ban, akkor az ő. Ennél több nem is elvárható tőle, őt ezért kell szeretni.

Ezen az oldalon ez gyakran abban nyilvánul meg mikor valaki (sokszor idézőjelek nélkül) egy coelljói idézetet másol ki, és szinte zéró energia befektetéssel, plagiziálási önazonosságban megdicsőül.

Ezen viselkedés létjogosultságát sokan visszaigazolják, vagy épp észre sem veszik, hogy lopott babérokról van szó.

Lehetek számodra fura, lehet az írásom neked kusza de elképzelhető, hogy kritikus gondolatokat megfogalmazni van, aki számára nagyobb értéket képvisel, mint egy szöveget kimásolni az internet bugyraiból, még annyi tisztességet sem megadva, hogy kiírja a "szerző", hogy kitől/honnan idézett.


*Talán decc írta, de nem vagyok benne biztos, így nem tudok senkit megjelölni.


** Van egy Black Mirror epizód is, amiben szerepel egy orvos története is, ami pont ideillik a szenvedés és az empátia kapcsán, és amit kifejezetten csak erős idegzetűeknek ajánlok (4. évad, 6 rész: The Black Museum)