A pisztácia kifogyott

Lett volna két jó témám is mára, de úgy döntöttem megfogadom a korábban már (!) idézett tagtárs tanácsát és nem vetek oda gyöngyöt, ahol sok a korpa. És senkire sem vetek követ, aki a közmondások összekutyult kavalkádján nem tud kiigazodni.

Elhangzott a minap egy beszélgetésben, hogy valakik szerint (kiknek kilétét nem tudom), velem nem lehet vitatkozni. Szerintem pedig úgy nem lehet vitatkozni, ha nem tudjuk alátámasztani a mondanivalónkat tényekkel és/vagy érvekkel.

Ha rámutatok a vitakultúra hiányára, akkor nem lehet velem vitatkozni? Érzelmi, vagy ízlés alapon valóban nem. Előbbi szerintem nem vita, utóbbinak pedig egyszerűen nincs értelme.

Ha valaki ízlésvilágába nem fér bele Boris Vallejo munkássága, úgy miért áradozzak neki arról, hogy milyen kiváló BDSM-re hajazó jeleneteket alkot a mester?

Azonban inkább a miértekről szeretnék írni. Vagyis arról, hogy miért nem írok arról, amiről eredetileg terveztem regélni. Valahol (nem itt, tehát jelen univerzum szabályai nem érvényesek ott, a kölcsönhatás ettől még megtörténik. Izgalmas ez a szocio-kvantumfizika...) egy kedves ismerősömet kérdés és szó nélkül megalázták.

Ez nem a baromfitartók körében, esetleg a terreirimádóknál,hanem a mi Közösségünkön belül történt, ahol többek szerint semmi ilyesmi soha nem is történik. Meguntam, hogy tényigazságokat mutogassak nagytestű, hosszúnyakú futómadaraknak.

Mivel pedig itt mindenki fagyi szakértő (a vanilla téma a valóságban jóval összetettebb, mint azt sokan gondolják, de vessen tényeket a helyi hunczutok elé más), arra gondoltam, lehet, hogy pusztán arról van szó, hogy mikor a tények megismeréséről van szó, sokan a pisztáciára gondolnak:

https://www.youtube.com/watch?v=w7M63IVV8Bs