Akaratok és gondolatok az önmegtartòztatàsròl

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » Akaratok és gondolatok az önmegtartòztatàsròl
2023. 01. 03. 16:42 | Megjelent: 395x
Egy olyan kor alkonyán amiben most vagyunk, mindent azonnal meg akarunk szerezni, mint a csecsemők, vagy a jószágok.

Meggyőződésem, hogy a kapitalista világrendnek azonban belátható időn belül vége lesz, így a habzsoló életmódunknak is.

Shazam!

De amíg tart, és amiben az én generációm felnőtt, ott kifejezetten érdekes téma lehet az önmegtartóztatás.

Az erényöv gyakran szoba jön ilyen esetekben, mind gyakorlati, mind eszmei, mind esztétikai szempontból.

Igaz, az önmegtartóztatás megoldható nélküle is, és nem feltétlenül kell, hogy más utasításra végezzük.

Kulturális vallási vonzatai is érdekesek. Egy közép-kori zsidó, fűszer kereskedő, akár hónapokig is kibírta volna felesége érintése, meghágása nélkül?

Hite és vallása szerint ugyanis magán nem könnyíthetett, más nőhöz nem érhetett. A férfiakról nem is beszélve.

Az önmegtartóztatás a férfiaknál ráadásul növeli az életerőt, a libidót, sőt a szellemi energiát/munkát is serkenti.

Ezen felül emelkedik a sperma szám és a megtermékenyítő képesség is. Illetve az engedelmesség mértéke is fokozható általa.

Érdemes azonban figyelmet fordítani arra, hogy mindenkit màs okok sarkalnak a szexuális önmegtartóztatásra a hit és vallás béli, a spirituális, a szexuális eredőktől ki tudja meddig.

S míg egy igazi alfa male, nem recsizik, csak baszik, a tyúkokhoz hasonlóan, egy önmegtartóztató péniszt is lehet szabadon tartani.

Hozzászólások (2)


#440648 | 2023. 01. 04. 01:18
Kivàlò szempontok és meglàtàsok, föként az idötartam és a minöség kapcsàn, de ne feledd, David Hume szavait, aki szerint ha valamit megszokunk, azt fogjuk hinni, az a természetes.

Az orgazmus pedig nem szükségszerüen önkielégítés eredménye. Elvileg az ös alfàk nem is müvelték, csak basztak, mint a Szürke szarka.
#440647 | 2023. 01. 04. 00:30
Vagy épp arra is motiválhat az erényöv, hogy más módjait fedezzük fel a gyönyörszerzésnek. Én is szeretem az erényövet, de nem önmegtartóztatás miatt, hanem vágyom az érzésre és a tudatra, hogy nem vagyok szabad; valamint ha élvezni szeretnék, elő kell venni a kreativitásomat. Na meg persze rákényszerít az ülve pisilésre ^^

Dominancia- és kontrolljátékon kívül én nem vagyok híve az önmegtartóztatásnak, és ezennel ki is ragadnám a témának egy nagyon kis szeletét. A testnek és léleknek szerintem szüksége van az orgazmusra, de az nagyon nem mindegy, hogy miképp adjuk ezt meg magunknak.

Sokan önmegtartóztatnak a No Nut November keretében is, és valahogy nem tudom elhinni, hogy a jó cél érdekében tennék. 5 perc alatt pornóra kiverni, ahol az a cél, hogy élvezzünk már el végre és nyomjuk tovább a mókuskereket, szerintem is nagyon káros. Letudod, valamilyen szinten jó, de mégis olyan üres és monoton.
Azt gondolom, sokkal értékesebb a maszturbáció, ha kellő időt (nálam ez olyan másfél óra) adunk önmagunknak és odafigyelünk a számunkra kellemes környezet kialakítására (illatok, fények, hőmérséklet, hangok, biztonság; anyagok/textíliák, amin kényelembe helyezzük magunkat, testünk tisztasága stb. tekintetében). Ha nem az orgazmus a végső cél, hanem az, hogy minél jobban átéld és minél teljesebbé tedd az odáig vezető utat. Ha engeded a testedet-lelkedet felkészülni és ráhangolódni az élvezetre. Ha megéled a legapróbb érintés gyönyörét is, felfedezve az érzékeny pontjaidat. Ha egy fantáziával próbálod izgalmasabbá tenni, vagy netán épp megpróbálod elcsendesíteni az elmédet, hogy az érzésre koncentrálhass. Ha játszol az érzékekkel, pl. bekötöd a szemed, hogy a többi érzéked élesebb legyen. Ha engeded magadnak, hogy orgazmus után ellazulj és pihenj; hogy átérezd a kielégültség kellemes érzését és kellő időt adj a testednek-lelkednek visszazökkenni a valóságba. Számomra ilyen a tökéletes önkielégítés, miközben keresem az újdonságokat, amivel változatossá tehetem.