A normalitás álcájáról és a megcsalásról

A héten többször is gondolkodtam a megcsalásról, ennek több oka is volt: ezek közül az egyik esetben szemtanú voltam, a másikban pedig egy beszélgetés kapcsán derült ki, hogy valószínűleg a szép párkapcsolat virtuális színfalai mögött, a valóságban valószínűleg megcsalásra fog sor kerülni hamarosan.

Itt el lehetne kezdeni az egyik örök témát boncolgatni, hogy az ember monogám lény-e vagy sem. Erre röviden annyit tudnék mondani, hogy a platóni lakoma arisztophanészi mítosza áll szemben a tudomány mai állásával. Magyarul a mindenki keresi az egyetlen másik felét, azzal, hogy az embereknek potenciálisan számos emberben találhat magának párt/társat/partnert.

Ez természetesen egy zanzásított, leegyszerűsített összefoglaló, mivel ez egy blog, és nem egy 725 oldalas monográfia*.

Ami számomra viszont érdekes, az a dean által is a héten felhozott téma, vagyis a normalitás. Mivel a mi társadalmunkban az a norma, hogy 1 embernek egy partnere legyen és ne kacsintgasson ki, ezért sokan törekszenek minél inkább ezt a látszatot mind a partnerük, mind az ismerőseik felé fenttartani.

Az emberek jelentős részét pedig a felszín érdekli. Tapasztalataim szerint. Ha pedig így áll a helyzet, akkor bőven elég ha a felszínen azt mutatjuk, hogy normálisak vagyunk, vagyis a társadalom elvárásainak minél inkább megfelelünk.

Minden ember eltér valamiben a másiktól, még az egypetéjű ikrek is. Szerintem mindenkinek van olyan szokása, identitása eleme, háziállata, bármije, ami a többség szerint nem normális, vagyis: nem megszokott, fura, nem elfogadott.

Például az sem feltétlenül számít normálisnak/elfogadottnak itt, ha valaki nem földbe döngölő reakció blogot ír, hanem inspirálódik más írásából. Ilyenkor viszont érdemes magyarázatot fűzni a dologhoz, hogy az ember igazolja, hogy már pedig nem reakcióról van szó.

Ez pedig szintén egy izgalmas téma. Ugyanis, aki nem lát a fejembe, a levelezéseimbe, és nem volt ott velem mikor láttam lehullani a monogámia leplét, a fürkésző tekintetektől biztosan elrejtve, -mondjuk azt, hogy Veszprémben- az honnan tudná, hogy mi volt előbb, dean normalitásról szóló blogja, vagy az én megcsalással kapcsolatos gondolataim?

Itt pedig érdekes lehet megemlíteni a Milyen denevérnek lenni című klasszikusnak számító, elmefilozófiai cikk konklúzióját, ami ha jól emlékszem ilyesmi volt: ha nem tudhatom azt sem, hogy egy denevér fejében mi játszódik le, honnan tudhatnám, hogy egy másik ember mikor és mire gondolt?

Ez alól a telepátia jelenthet szerintem kivételt, ami viszont egy olyan kacifántos és (jelenleg)kevéssé értett téma, hogy nem tartom valószínűnek, hogy bárki is igazolni tudná, hogy ő úgy rákapcsolódott a gondolataimra és érzéseimre, hogy meg tudná mondani mikor kezdtem el a héten a megcsalás témájáról gondolkodni.

Ez az írás kifejezetten hektikus lett, ugyanakkor reményeim szerint lesz legalább néhány ember, aki számára lesznek benne elgondolkodtató morzsák,darabok.


* A monográfia olyan írás, ami egy adott témával/személlyel foglalkozik hosszasan, számos dimenzióból megvilágítva azt.