Nem Öreg Sam, Old Chickenhand

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » Nem Öreg Sam, Old Chickenhand
2022. 09. 04. 11:28 | Megjelent: 394x
A közösségi média több paradox helyzetet is előállít. Úgy érezhetjük tőle, mintha minden közelebb lenne hozzánk, a valóságban pedig gyakran eltávolít bennünket egymástól (emberi értelemben mindenképp). Ami oda kikerül az nagyon megtörtént, ami pedig nem, az egyáltalán nem. Ebből is következik, hogy az emberek sok jó -gyakran-, agyonfilterezett tartalmat töltenek fel ezekre a felületre. A Közösségi médiák így gyakran azt a látszatot keltik, hogy tökéletes az emberek élete.

Ez alól természetesen kivételt jelentenek az empátia alapú altruizmus gerjesztésére irányuló bejegyzések, ezekről nem rántom le bővebben a leplet, mert igen érzékeny témáról van szó.

Ez egy igen speciális Közösségi média, ami sokak szerint csak sexpartner kereső. Tehát ezzel a bloggal is szexpartnert keresek. Ez teljesen nyilvánvaló. Mivel a valóság azonban nem így áll (a szexuális életemet továbbra sem fogom a nyilvánosság elé tárni, de nem keresek már több, mint 1 éve) sőt itt még blogokat is szoktak írni, most én is így fogok tenni.

Mivel, ami a Közösségi médiába nem kerül ki, az nincs is nem is létezik, így nemcsak a magánéletem smafu, de a korom is az. Mivel nincs kit a facebookon a születésnapom, így nem is öregszem. De miért aktuális ez?

Már 3. éve a dániai Kink Konferencia idejére esik a születésnapom. Azért nem annyira kellemes egy idegen országban eltölteni ezt, se torta, se köszöntések, se gyertyafújás. Szerencsére idén a barátnőm is velem volt, aki igyekezett szebbé tenni a napom, így volt köszöntés és Happy Birthday to you is, egy kis nemzetközi csapattól egy régi Audiban, ahol mindig én ültem elől (magasságom miatt), míg a többiek négyen hátul heringeskedtek. Ez törvénytelen. Igaz, hogy csak 2 kilométer volt az út, de szerintem fel kellene őket jelenteni, a királyi dán törvények tudatos, perverz eseményre történő többlet személyszállítás vétsége okán.

Én nem vagyok tökéletes és irigylem azokat akik még felnőttként is ünnepeltetik magukat a születésnapjukon (saját maguknak bulit szerveznek,), vagy akiknek mások szerveznek meglepetés bulit.

Én meg hallgathatom ebben a Közösségben, hogy sokan mennyire becsülnek és tisztelnek, mások pedig szerint mohó, kapzsi jószág vagyok. Miközben szerény jövedelmemből évek óta adakozok, állatmenhelyeknek, rászorulóknak, hajléktalanoknak. És nemcsak saját keresetemből, de idén egy dán lifesytle domina is küldött több, mint 100 eurót, hogy az ukrán menekültek támogassuk belőle. Ehhez még kicsit hozzátettem és bébi tápszert, valamint bébiételt vettem belőle, amiket Hűvösvölgyből BKV-val szállítottam el a 9. kerületbe. Az úriembert, aki átvette a csomagot, megjelöltem. Ez nagyjából másfél órát jelent. És nem Hűvösvölgyben lakom, hanem még kiljebb (Solymáron), csak ott intéztem a bevásárlást, mert szeretem a megszokott helyeket. És most nem fogok ismét az aspergerről értkezni.

Szóval: én nem vagyok tökéletes, én szoktam irigy lenni, de ismeretlenül vadidegeneket nem ítélek meg. Viszont kérdéseket szoktam feltenni, amikre gyakran itt nem érkezik válasz. Ilyen többek közt az erkölcs/etika kérdéseköre is. Ez egyrészt a tökéletesség látszata, másrész a barátaim, harmadrészt magam miatt is fontos.

Csak Isten lehet tökéletes - elfogadom, ha ezt az olvasó másként gondolja, nem hisz Istenben, más erőkben hisz...- az ember maximum törekedhet rá. De egy olyan Közösség, ami elűz másokat, esetleg konkrétan eretneknek vélt gondolkodásmód mód miatt kirekeszt, verbálisan bántalmaz, majd ünnepelteti magát, hogy micsoda elfogadás és tökéletesség van benne, ahhoz képest eltörpül, hogy az én születésnapom csak egy maréknyi embert érdekel.

Így közeledvén a 40 felé, örülhet az ember, ha másoknak fel sem tűnik, hogy öregszik* -, plusz ismét egy akkora szakállas patkányt fogtam az élve fogó csapdával, hogy mehetne a Survivor-be Győzikét és VV hősöket ijesztegetni. Ja, hogy már rég nincs műsoron a Túlélő show? Nem lehet, hogy csak arról is megfeldkeztek az emberek?

* Azért nincs kint a születésnapom dátuma, mert volt néhány évig egy BDSM-es facebook profilom, amivel boldog-boldogtalan bejelöltem, és beállítottam oda egy nyilvános születésnapot. Minden évben egyre többen írtak, random emberek, akikkel fogalmunk sem volt, hogy kicsoda a másik és küldözgették a virtuális csokrokat, puszikat és jókívánságokat. Inkább legyen egy maréknyi ember, akinek magától eszébe jutok, mint sok tucat, aki társadalmi normáktól vezérelve köszöntget. Az pedig, hogy kinek mit jelent, hogy tisztelik és megbecsülik, változó. Ahogy szárnyas szakkolléga is említette a minap,

Hozzászólások (0)


Még senki nem szólt hozzá a bejegyzéshez.