A hunczut és hazug nagyapáról

Régóta érdekelnek a paradoxonok (látszólagos, de feloldható ellentmondások).

El lehet persze annyival intézni a kérdéskört, hogy ezek elméleti böszmeségek csupán. Ennél szerintem sokkal többről van szó.

Kedvenceim a szóritész (kupac), a hazugság, és a nagyapa paradoxonok, de a felemelhetetlen szikla látszólagos ellentmodása sem kevésbé érdekes.

Azért is izgalmas számomra ez a témakör, mert sokszor magamtól is ki tudok találni ezekre a paradoxonokra egy-egy megoldást.*

A valóságban azonban nem vegytisztán és logikusan történnek az események. A valóságos és nem kísérleti ellentmondásokat így számomra nehezebb, sőt sokszor lehetetlen feloldani.

Alaptétel itt, hogy itt mindenki empatikus és intellektuális. Közben egy nap alatt már ketten is panaszkodtak a sablon szamurájokra (a fogalomért lásd: az UKSZ 2019. vonatkozó fejezetét).

Ez már kapásból egy ellentmondás, amit persze evolúciós érveléssel fel lehet oldani, mondván, hogy a sablonszamurájság egyszerűen kifizetődő reprodukciós stratégia, de ha ezt meg is tesszük felmerül a kérdés, hogy miért számít sértőnek a sablon szamuráj kifejezés, miközben gyakorlati tapasztalatom az, hogy sokkal sértőbb maga a tevékenység, amit a távol-keleti levél vitézek magyar másai foganatosítanak az online térben.


Ott van az ismeretlenül ismerősnek jelölés kérdése is. Ez az oldal bár magyar viszonylatban nagynak számít, nemzetközi szinten lepke szellentés méretű. Ez nem sértés senki számára sem: ez egy tény.

Tagtársak által megihletett módon azt tudnám mondani, hogy mikor valaki itt ismeretlenül jelölget embereket az olyan, mintha valaki elmenne életében először Jászkarajenőre (népesség: 2613, 2018-ban) és úgy kezelné a helyieket mintha már legalább egyszer találkoztak volna.

Az ismeretlenül ismerősnek jelölés is -lehet- a sablonszamurájság egy formája.

Jellemző az is, hogy az érintettek nem válaszolnak, ha írok nekik egy rövid, határozott ám udvarias levelet, afelől èrdekelődve, hogy mégis honnan ismerjük egymást.

Ez is egy feloldhatatlan ellentmondás számomra. Miért jelöl be, ha utána nem válaszol? Nem egy napig, vagy kettőig, hanem soha. Erre persze lehet az a magyarázat, hogy azért mert nem vagyok nő.

Oké, de ha csak hölgyekkel szeretne kommunikálni, minek jelöl be egy férfit? Erre szokott itt klasszikus magyarázat lenni, hogy véletlenül félrenyomott. Persze előfordulhat néha ilyen is, de hogy havonta egy férfi véletlenül bejelöljön és utána -szinte- egyikőjük se válaszoljon.. Több kell, hogy legyen emögött, minthogy mindenkinek esetlen és nagy hüvelykujja van, de nem tudok rájönni, hogy pontosan mi.

Aztán ott van még a tegnapi témám folytatása is. Azt sem értem, hogy miért az számít, hogy ki kiabálja hangosabban, hogy őt sérelem érte. Illetve azt sem, hogy ezt hogy lehet akkor relativizálni.

Nyilván ha azt kérném számon, hogy a hosszabb blogjaimra miért érkezik kevesebb reakció az nem lenne jogos, így nem is történne semmi. Ha valaki viszont másokat sérteget nyilvánosan az belefér, maximum jár érte egy ejnye-bejnye. Mielőtt valaki félreértené nem az oldal szabályzatát kérdőjelezem meg (leginkább azért, mert ez tilos..), de számomra ez egy morális paradoxon.

A nyilvános sablonszamurájozásért jár a figyelmeztetés, de ahogy korábban említettem már a retardáltozás, idiótázás és agyhalottazás lazán beleférnek. Elfogadom, ha egyedül vagyok azzal, hogy ez számomra egy morális ellentmondás, de az embernek talán ahhoz van joga, hogy valamit ne értsen és ennek hangot is adjon.

Miért hunczut a nagyapa? Leginkább azért, mert így alliterált, és egy hosszú írást, megéri a címével marketingenlni, illetve azért is, mert az én verziómban hunczut módon megúszta, hogy az unokája megmerényelje őt.**

* A nagyapa ellentmondás esetén például azt, hogy egyszerűen fizikálisan képtelenné válik számunkra, hogy megöljük a múltban a saját nagyapánkat, amennyiben képesek vagyunk odautazni. Bár nem vagyok fizikus, azt feltételezem, hogy a tér-idő védi magát, és nem amolyan Marvelesen működik, hogy bármi lehetséges, amit csak el tudunk képzelni. A témához valamelyest kapcsolódó, kiváló film: Az időhurok (2014).

** Ez egy létező, látszólagos ellentmondás, amellyel először Joseph Polchinski, amerikai, elméleti fizikus foglalkozott: https://www.space.com/grandfather-paradox.html Az pedig kifejezetten érdekes, hogy a cikkben megszólaló Tim Mauldin, amerikai filozófussal, nagyon hasonló az álláspontunk a kérdésben, pedig magával a paradoxonnal és Mr. Mauldinnal is csak most találkoztam.