A puzsér-módszer és a digitális emlékezet kapcsolatáról

"Kevés kifejezést rühellek jobban, mint azt, hogy >>mi a mondás<<. Először a multinál találkoztam ezzel. Ott gyakran hangzott el végső érvként. Az a mondás, hogy ide vagy oda könyveljük az órákat. Az a mondás, hogy legyen meg holnapra gyorsan, aztán később kidolgozzuk. Az a mondás, hogy ez legyen ilyen vagy legyen olyan. Aztán én is kezdtem használni, mert furán csengett ugyan, de kényelmes volt. Megúszós. Nem lehet tudni pontosan, hogy ki mondta, ezért nincs felelőse." - Kulcsi: Most akkor, mi a mondás?*

Az a jó abban, hogy jelenleg nem fogtam bele egy új BDSM rege-ciklusba sem, hogy nem érzek semmilyen kötöttséget, semmilyen követendő vezérelvet azzal kapcsolatban, hogy miről kellene írnom. Egy vers, novella, vagy rege ciklus esetében jó, ha van valamilyen, az egyes elemeket összekötő kapocs.

Puzsér módszer, avagy az ismétlés sulykolása általi tanítási módszer. Sokak szerint elavult, divatjamúlt, ósdiság, azonban a digitális emlékezet korában ez az állítás újra értékelendő.

Miért lenne az? Rengeteg ember éli úgy a mindennapjait, hogy milyen jó, hogy ott van a tudás a neten, bármikor rá tudunk keresni -szinte- mindenre, épp ezért nem vesszük észre, hogy egyre feledékenyebbekké válunk.

Folyamatosan az újdonságra van igényünk, a két napos hír, már nem hír, kivéve, ha covid, vagy egyetem.

A Puzsér módszer azonban működik, ennek egy szép példánya, a 'mondás' kifejezés meghonosodása ékes anyanyelvünkben. Nemcsak Róbert, de sokan használják már az állítás, kijelentés és hasonló szavak szinonímájaként a 'mondás' szót.

A virtuális tér egyik farkas szabálya: ami nincs fent a neten, jobban mondva az adott közösségi oldalon az nem is létezik.

Ezt a 21. századi népi bölcsességet, ki kell egészítenem azzal, hogy amit rendszeresen nem ismételsz meg, nem teszel ki újra és újra az éterbe, az sem fog létezni, maximum egy nagyon szűk kisebbség számára.


Ez olyan szintű metafizikai paradoxont jelent, hogyha nem teszed ki a gyermeked, akkor ő sem létezik. Persze létezik biológiailag, de társadalmilag a többség számára értelmezhetetlen.

Ez igaz akkor mindenre? Tapasztalatom szerint igen. Mivel nem írom le, csak nagyon ritkán, hogy voltam már bolgár, holland, olasz, kínai dominákkal és sok más nemzet - Tajvan, Ukrajana, Egyesült Államok, Dánia,- tagjaival is játszottunk már, ezért sokan azt gondolják - a digitális terek nép szokásjoga és hagyományai alapján,- hogy mivel nem írok rendszeresen erről, ezért ilyen nem is történt.

Ebből pedig szükségszerűen következik, hogyha olykor írok ilyenekről, akkor hazudok, füllentek, sumákolok, mismásolok, vagy ahogy Zalában mondanánk: kummogok.

Mivel pedig gyakran írok elméleti, filozófikus témákban, ezért könnyű azt a demagóg, digitális érvelést alkalmazni, miszerint: " Az tanítja, aki nem teszi."

Szerintem pedig: " Az tanítsa, aki teszi."

Külhonban, sok helyen ez már bevett hagyomány, ha egy Hunczutnak van tapasztalata és tudása egy témában, akkor tudását tovább adhatja a többieknek is.

S bár ezzel találkozhatunk Európában többek közt, Dániában, Németországban és Hollandiában, nem kell messzire mennünk, mert a szomszédos Romániában és a nem túl távoli Bulgáriában is van a BDSM tanításnak már némi hagyománya.

A szintén szomszédos Szerbiában és Horvátországban pedig kialakulóban van. Úgy is, mondhatnám: "A mi kutyánk kölyke"

Magyarországon azonban, sokaknál már feledésbe merült, Széchenyi és Mátyás, intellektuális öröksége. Utóbbi pont, a 2021-es esztendő fejleményeit figyelembe véve, elég ironikus. Ady Endre sorai már nem kísértik a lelkeket, miket: a dudva, a gaz, a tarack s a muhar, már régen, jól befedett.

*Forrás: https://integralvision.hu/hu/irasok/most-akkor-mi-mondas