Az ignorálás szintjeiről

BDSM Blogok » Blog - RisleyAddix » Az ignorálás szintjeiről
2020. 12. 27. 12:56 | Megjelent: 989x
Ez egy technikai rege lesz. Természetesen szubjektív, mint minden, ami emberi, ám saját tapasztalatokon alapul.

LT kolléga, - akivel sok mindenben egyetértünk, és számos dologban nem, - többször hangoztatta, hogy szerinte csak az SM_ben can szükség menekülőszóra, a Ds-ben nincs. A kötözésről, ha jól rémlik nem esett szó.

Én legerőteljesebben a Ds - és a nevelés, - vonalon mozgok, ezen belül pedig most az ignorálásról lesz szó, amit a legtöbben nem ismernek/figyelmen kívül hagynak.

Az ignorálás történhet testi, lelki, vagy testi-lelki szintén (Úrnőm BDSM felosztása alapján). Mindhárom esetben fontos az alapos egyeztetés és a kölcsönös beleegyezés.

1, Testi

Van kommunikáció, de a testi érintkezés teljesen megvonásra kerül.

2, Lelki

Nincs semmilyen verbális érintkezés, de testi jelzések igen. Ennek egyik klasszikus, kedvelt esete, az ignorált lábtartót, akit rugdosnak, taposnak, pálcáznak, igény szerint másként abajgatják.

3, Testi-lelki

Se verbális kommunikáció, se testi érintkezés, (se találkozó). Ez kétségtelenül a legnehezebb figyelmen kívüli hagyási forma.

Freud szerint nem kizárható a telepátia létezés. A harmadik figyelmen kívül hagyási formához ha nemis telepátiára, de komoly beleérzőképességre szükség van, mert egy ilyen helyzet bár lelkileg nagyon izgalmas lehet az alárendelt számára, de ugyanakkor eléggé meg is viselheti. Az ignorálás, alárendelt fél általi megtörésére lehetséges, de kiábrándító mindkétfél számára.

Ártatlannak tűnhet elsőre a téma, de aki átélte már - egy héten keresztül, vagy tovább, - az tudja, hogy ez már a mélyvíz, ami egyszerre félelmetes és egyszerre rejt ritka kincseket.

Hozzászólások (5)


#389182 | 2020. 12. 28. 20:39
a legszörnyűbb büntetések közül való
(ignorálás - figyelmen kívül hagyás - kiközösítés - kiátkozás)

viszont
alatta furcsa utazást tehet az ember
a saját gondolataiba, lelkébe
tanulságos lehet
ember/jellemalakító
#389127 | 2020. 12. 27. 21:55
Sajnálom. Ezért is fontos az egyeztetés, a dominináns fél ne tolja túl a dolgot, az alárendelt pedig jelezze, ha már sok neki.
Törölt felhasználó
#389126 | 2020. 12. 27. 21:20
Nekem szörnyű élmény volt átélni... Igénylem a visszajelzést, egy szó egy mozdulat formájában és mikor ezt megvonják, igazi büntetés.
#389096 | 2020. 12. 27. 15:22
Igazad van, és köszönöm, de pozitív is tud lenni :).
Törölt felhasználó
#389095 | 2020. 12. 27. 14:39
Jó, hogy foglalkozol a témával, valóban ártatlannak tűnik, de az egyik legkeményebb büntetési forma, ezen kívül tényleg romboló, hosszú idő után mindkét fél számára.