2020. 11. 30. 22:22 | Megjelent: 962x
Sok téma ötlött fel bennem mostanában. Végül úgy gondoltam meg van az a vékony gondolatszál, amit most jól meg tudok ragadni, aztán meglátjuk Ariadnéhoz vezet-e.
Szerintem a mostani harmincas generáció tagjai közül, sokunkak meghatározó film élménye volt A Puszító című film. Tudom a káromkodás és a segg törlés, meg a patkány burger. Emlékeztek még, hogy a 2032-ben játszódó filmben milyen a bevett módja a szexnek? Te is felveszel egy sisakot, a partnered is, így egymásra kapcsolódtok és jó lesz mindkettőtöknek, de csak semmi valódi érintés.
Számomra ez, - persze lehet, hogy csak projekció,- leginkább a mesterséges szaporítás és a szexualitás, testi kiüresedésének szimbóluma. Most utóbbiról lesz szó. Bevallom nem tudom, hogy Hankiss Elemérnél, vagy Clavel Brandnél olvastam, de egyikőjük azt írta, hogy a szexualitás egyre jobban átruházódik a testről a ruhákra, illetve ma már a közösségi médiára, - a szerk.
Ennek kapcsán a valóság mellett, lásd a South Park photoshopos epizódját.
Régebben, naivan sok olyan Hölgyre hittem azt, hogy biztosan domináns, aki olyan ruhadarabokat, lábbeliket viselt, amik régen hatalmi szimbólumok voltak - igaz ezekkel eleinte én sem voltam tisztában. Az évek során lassan rá kellett jönnöm, hogy a valóságban itt divat-tudatosságról van "csupán" szó. Magát a kifejezést idén olvastam először.
A divat az utóbbi években erőteljesen halad BDSM-fétis irányokba. Azonban minden úriembert ki kell ábrándítanom, jellemzően az égvilágon semmi köze a kinky érdeklődéshez azoknak a Hölgyeknek, akik bőrhatású nacit, vagy lakk lovaglócsizmát, esetleg 14 centis, platform tűsarkút viselnek nyilvánosan.
Azáltal viszont, hogy a szexualitás szinte teljességel átruházódik az öltözködésre és a virtuális, közösségi terekre, nagyon valószínűnek tartom, hogy A pusztító és Aldous Huxley világának, valamely egyvelege fog megvalósulni a nem is túl távoli jövőben. De egy napra, egy mese. Ez a szabály.
Hozzászólások (13)
Másrészt pontosan azt írtad le, amit próbáltam közölni, hogy a borító sokszor üres könyvet takar, amibe még sok fejezetet lehet írni. Csak kreativitás kell hozzá, meg fantázia.
Egyébként szerintem azzal nincs gond, ha valaki akár szélsőséges mértékben és sűrűn váltogatja az identitását, nagyjából 20 éves koráig, azon túl már aggasztó.
Azonban azzal, hogy azt állítod, hogy a Nirvan-s polós népeknek sokszor csak néznek, hogy mi a tosz az a Nirvana, azzal pont az állításom támasztod alá, hogy sokak csak hordják a cuccokat, anélkül, hogy a szubkultúrális jelentésével egyáltalán képben lennének. Pont mint a BDSM-esetén is. Igaz, Szürke báttya óta sokkal többen tudnak róla, de ez nem azt jelenti, hogy valaha is belekóstoltak volna. Még az is lehet szeretnék a BDSM-et, ha kipróbálnák. Pont úgy mint a Nirvana-s pólósok a zenekart, ha valaki valaha is megmutatta volna nekik, hogy létezik a zenekar, vagy hogy mégis melyik számot hallgassák meg ami igazán jó, és nem csak a Smells Like Teen spiritből áll a zenekar, ahogyan a BDSM sem csak a Szürke féle módon létezik. De a mainstream média csak egy kis szeletét mutatja be egy-egy szubkultúrának. Ezért az, hogy hallottak róla, nem jelenti azt is, hogy értik, tudják, ismerik mit is jelent valójában.
Kétféle magyarázatom van erre a jelensége, egyrészt ma már egymástól eltérő stílusirányzatok egymással párhuzamosan vannak divatban. Nem számít, ha van, akinek a vintage, másnak a hippi, megint másnak mondjuk a '80-as évek ruhái tetszenek, mert bármelyiket választva is lehet divatos, sőt minden héten másikban elmerülve is lehet az, hála a fast fashionnek.
A másik magyarázat szerintem az, hogy az öltözködéssel - ugyanúgy, mint a közösségi médiás profilunkkal is - nem azt prezentáljuk akik vagyunk, hanem amilyenek lenni szeretnénk. És kitől ne lenne ma elvárva, hogy erősnek mutassa magát? A nőktől legalábbis biztosan elvárt.