Elfogadási matek

Ma jelent meg, az általam legjobbnak tartott, hazai BDSM blogger egy írása, amit egy új mesekönyv körüli hisztéria gerjesztett. Tovább öltve gondolatának fonalát azon gondolkodom, hogy lehet-e mérni mennyire vagyunk elfogadóak? Már az elején bukhat a történet, hiszen rengeteg ember azon is képes, durván összeveszni, hogy mit jelent az elfogadás. Számomra azt, hogy, ha valami nem érdekel/nem vonz, akkor sem szídom/gyalázom az adott tevékenységet, sem annak művelőit/kisebbségi csoportokat.

Nem vagyok szociológus, sem pszichológus így nem tudom, hogy Magyarországon mik a főbb témák, amiket bele lehetne venni egy elfogadást mérő tesztbe. Több dolgot pedig tilt az oldal szabályzata, de nézzünk párat, ami szerintem releváns/ideillő lehet:

- Biciklisták
- Kutyások
- Haszonállat tartók
- Hétvégén füvetnyírók/egyéb hangos munkát végzők
- LMBTQ-sok
- BDSM-esek
- Fetisiszták
- Autisták
- Vegánok
- Klímaváltozás tagadók

Az egyszerűség és a példa kedvéért maradjunk ennél a 10 társadalmi csoportnál. Tegyük fel, hogy én nagy lelkesen támogatom a kutyások, az LMBTQ mozgalom és az autisták elfogadását. Mindhárom témában tudnak lenni véresszájú viták. Ugyanakkor erősen elítélem a száguldozó biciklistákat, a hétvégén hangoskodó, idiótaszomszédokat, a perverzeket, a szektához hasonlító vegánokat, és az összes fent említett csoportot, kivéve a kutyásokat, az LMBTQ-sokat és az autistákat. Ebben a példában az én elfogadási rátám: 30%. Hangsúlyozom, ez egy példa.

Ha tehát 30%-ot fogadok el, sőt akár támogatok is, ebből következik, hogy 70%-ot nem fogadok el. Itt jön azonban a trükkös rész. Sokan azt reklámozzák a közösségi média felületeken, hogy ők kiállnak az LMBTQ, meg a biciklisták, vagy éppen az állatok jogai mellett. Aztán fű alatt megy a gyűlölködés sok-sok másik csoporttal szemben.

Szerintem nem attól lesz valaki elfogadó, hogy habzó szájjal kiáll pár csoport mellett. Hanem akkor, ha minél tágabb körben képes elfogadó lenni. Az elfogadás pedig nem azt jelenti, hogy szeretnünk is kell valamit, csupán annyit, hogy nem utáljuk, nem köpjük le, nem gyalázzuk meg az adott csoporthoz tartozókat.

Szokásomhoz híven keretezek egyet: visszakanyarodva a meséhez: tudjátok hány olyan ember van Magyarországon, aki kiáll az LMBTQ-us emberek jogaiért, de minket beteg, perverz állatoknak tart és legszívesebben leköpne, illetve bezáratna?

Attól tartok, ha lenne egy hiteles, szakemberek által elkészített elfogadási skála, azt -őszintén,- csak nagyon kevesen mernék kitölteni.